Kultúra

Felkerültek az új Stranger Things-részek, majd beszakadt a Netflix

Netflix
Netflix
Túl nagy volt az érdeklődés, átmenetligeg akadozott a szolgáltatás.

Várható volt, hogy nagy lesz a roham, miután július 1-én felkerül a Stranger Things negyedik évadának két utolsó része a Netflixre, de úgy tűnik, a streaming platformnál sem voltak felkészülve teljesen. A Variety legalábbis arról ír a felhasználói panaszok monitorozása alapján, hogy amikor keleti parti idő szerint hajnali háromkor elérhetővé váltak az új epizódok, rengetegen jelentették, hogy nem működik az oldal. Ebben a rövid időszakba több mint 15 ezer panaszt érkezett, ám fél óra után helyreállt a szolgáltatás. A Stranger Things negyedik évada már így is a legnézettebb angol nyelvű sorozata a Netflixnek, az órákban számolt össznézettség tekintetében maga mögé utasította a Bridgerton második évadát.

A lap megemlékezik arról is, hogy nem a Netflix az első, amelyik nem bírja a terhelést, az HBO Max például az Eufória második évados fináléjának élesítésekor küzdött hasonló problémákkal. Az új Stranger Things-évad eddigi részeiről szóló kritikánkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Toto, azt hiszem, már nem Hawkinsban vagyunk – a Stranger Things felnőtt és megkomolyodott
Hogy ez a komolyság és ambíció mennyire használt a sorozatnak, az már más kérdés. Bár vannak bajaink, mégis szerettük a Stranger Things negyedik évadját is. Kritika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik