Sport vizes vb 2022

Országos csúcsot úszott a magyar gyorsváltó

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Futamgyőztesként, országos csúccsal jutott döntőbe a férfi 4×200-as férfi gyorsváltó a budapesti vizes világbajnokságon. Márton Richárd kezdett, Németh Nándor volt a második, ők a második helyen tempóztak a meglepően jól kezdő dél-koreiak mögött, Holló Balázs pedig két hossz után már át is vette a vezetést. Milák Kristóf volt a befejezőember,

picit talán tartalékolt is a végén, 7:07.46-nál csapott célba, amely új magyar rekord. Összességében a harmadik leggyorsabb volt a magyar csapat az elődöntők során.

A döntőt 19.37-kor rendezik a csütörtök esti programban.

Szabó Szebasztián a 12. helyen bejutott az elődöntőbe 50 méter gyorson, ráadásul beállította egyéni csúcsát, a 21.99 másodpercet. Ebben a számban eredetileg Lobanovszkij Maxim is indult volna, a neve azonban végül lekerült a rajtlistáról.

Kapcsolódó
Milák már reggel is remek időt úszott, Szabó visszalépett
Meghúzta a második ötven métert Milák Kristóf, aki a legjobb idővel jutott tovább az elődöntőbe.

Molnár Dóra a hetedik, Burián Katalin a kilencedik idővel bejutott az elődöntőbe 200 méter háton A szám kétszeres Európa-bajnoki bronzérmese, Burián ritkán látható nehéz helyzetbe került,

hiszen a futam alatt lecsúszott a szemüvege, amit tempózás közben kellett lerántania magáról.

„Alapvetően amúgy is egy tartalékos úszás volt ez, de ezzel a mozdulattal teljesen kiestem a ritmusból, ez szerintem körülbelül egy másodpercet jelenthetett” – mondta a vegyes zónában Burián, akinek célja egyértelműen a döntőbe kerülés.

Varga Dominika a 24. helyen végzett 50 méter pillangón: a 20 éves magyar versenyző egyéni legjobbjától (26.96) nem sokkal elmaradva, 26.91 másodperces ért célba, így nem jutott be a 16 fős elődöntő mezőnyébe.

Késely Ajna nem jutott döntőbe 800 méter gyorson. A 20 éves Késely, aki a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként szerdán ötödik volt, délelőtti előfutamában 8:38.64 perces idejével csak a hetedik, összesítésben pedig – akárcsak 400 méteren – a 12. lett.

Az előfutamban a 18-szoros világbajnok amerikai Katie Ledecky volt a legjobb, aki több mint hét másodperccel úszott jobb időt, mint a második ausztrál Lani Pallister.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik