Élő Sport

Milák Kristóf világcsúccsal védte meg vb-címét, Németh Nándor szétúszásban döntött országos rekordot

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Rendkívül sikeres napot zártak a magyar úszók a budapesti vizes világbajnokság keddi versenynapján.

Milák Kristóf 1:50.34-re javította saját világcsúcsát 200 méteres pillangóúszásban, a 22 éves klasszis már az első 50 méteren a rekordján belül haladt, nem csak a győzelméhez, hanem a csúcsdöntéséhez sem igen fért kétség a futamban.

A döntő másik magyarja, Kenderesi Tamás hatodikként zárta a finálét.

Ugyanebben a versenyszámban kétszázon döntőbe jutott a címvédő, Kapás Boglárka. A magyar úszó harmadik helyen zárta a futamát, 2:07.89.es idejével pedig nyolcadik helyen bejutott a fináléba. Hosszú Katinka azonban a saját elődöntőjében hetedik lett 2:10.64-gyel, így ő lemaradt a döntőről.

Kapcsolódó
Kapás is megvédheti a vb-címét, Hosszú Katinka nem jutott döntőbe
Megvan a 200 méteres pillangó döntős mezőnye is.

Férfi 100 m gyorson Németh Nándor 47.96-es időt úszott, ami megegyezett Lorenzo Zazzeri idejével is, ezért nekik még egyszer versenyezniük kellett a döntőért.

Erre csak fél kilenc magasságában került sor, de Németh elképesztően nagyot úszott és végül országos csúccsal biztosította a helyét a döntőben.

Szabó Szebasztián a saját elődöntőjében nem tudta kvalifikálni magát, 48.19-es idejével a 12. helyen fejezte be száz gyorson a vébét.

Kapcsolódó
Németh Nándor országos csúccsal jutott döntőbe
Szétúszásban jutott fináléba.

Kós Hubert férfi 200 vegyesen hatalmasat úszva harmadikként csapott célba, összesítésben pedig az ötödik legjobb idővel (1:57.23) jutott döntőbe. A másik elődöntőben Török Dominiknak nem sikerült fináléba jutni, 2:00.71-gyel a hetedik helyen zárta a futamát.

Milák Kristóf világcsúccsal nyert, Németh Nándor szétúszással döntős

Hihetetlen napot produkáltak a magyar úszók kedd este a budapesti vizes világbajnokságon.

Milák Kristóf 1:50.34-re javította saját világcsúcsát 200 méteres pillangóúszásban. A 22 éves klasszis már az első 50 méteren a rekordján belül haladt, nem csak a győzelméhez, hanem a csúcsdöntéséhez sem igen fért kétség a futamban. A döntő másik magyarja, Kenderesi Tamás hatodikként zárta a finálét.

Óriási izgalmakat hozott a férfi 100 méteres gyorsúszás selejtezője is. Szabó Szebasztián ugyan nem jutott be a legjobb nyolcba, Németh Nándor viszont holtversenyben igen. Mivel azonban kilencen nem úszhatnak a döntőben, a versenynap végén szétúszással kellett dönteni, a vele századra azonos időt úszó Lorenzo Zazzerivel. A program végére halasztott futamban Németh parádézott és országos csúcsot javítva, 47.69-es idővel jutott fináléba.

Kós Hubert is remekelt 200 vegyesen, végig a legjobb háromban haladt és végül az ötödik legjobb idővel jutott fináléba. Török Dominik hetedikként zárt a saját futamában.

Szintén döntőben úszhat majd Kapás Boglárka is, a női 200 méteres pillangóúszás világbajnoki címvédője harmadik helyen zárta a futamát 2:07.89-es idővel, amivel nyolcadik helyen bejutott a fináléba. Hosszú Katinka a másik elődöntőben hetedikként ért célba és a 2:10.64-es idővel nem kerülhetett be a döntőbe.

Németh Nándor országos csúccsal jutott döntőbe

Németh Nándor megnyerte a szétúszást és bejutott a 100 méteres gyorsúszás döntőjébe a budapesti vizes vébén.

A magyar úszó kapta el egy picivel jobban a rajtot, elsőként is fordult, de csak 36 századmásodperc volt az előnye Lorenzo Zazzerivel szemben. A Duna Aréna zengett végig, Németh pedig nem lassult, sőt 12 századmásodpercet javított a magyar csúcson, 47.69-es idővel ért célba.

Ezzel az eredménnyel ott lesz a szerdai fináléban.

Kós Hubert bejutott a 200 vegyes döntőjébe

Kós Hubert ötödik legjobb idővel jutott a férfi 200 vegyes döntőjébe a vizes világbajnokság keddi versenynapján.

A magyar úszó végig az első háromban ment, 100 méter után első is volt, végül fél másodperccel maradt csak le a végső győztes Setótól. Kós Hubert 1:57.23-mal ért be harmadik helyre, amely az ötödik legjobb időnek bizonyult, így ott lesz a fináléban.

Török Dominiknak azonban ez nem sikerült, ő hetedikként ért célba a futamában 2:00.71-es idővel.

Kós Hubert ötödik idővel döntős, Török Dominik nem jutott fináléba

Ötödikként fordul a pillangózás után, de ezután visszacsúszott a hetedik hely környékére, így aztán a gyorsúszásnál kellett nagyot hajrázni. Hetedik helyen zárt Török 2:00.71-es idővel, ami nem lesz elég a fináléhoz. Kós Hubert azonban ötödik legjobb idővel került be a döntőbe.

Kós Hubert óriásit ment 200 vegyesen

A magyar úszó végig az első háromban ment, 100 méter után első is volt, végül fél másodperccel maradt csak le Setótól, Kós Hubert 1:57.23-mal ért be harmadik helyre, mindjárt kiderül, ez elég lesz-e a döntőhöz.

Kapás is megvédheti a vb-címét, Hosszú Katinka nem jutott döntőbe

Kapás Boglárka bejutott a női 200 méteres pillangóúszás világbajnoki döntőjébe.

A címvédő kedd este harmadik helyen zárta a futamát 2:07.89-es idővel, amivel nyolcadik helyen bejutott a fináléba. A másik elődöntő magyarja, Hosszú Katinka azonban csak hetedik lett 2:10.64-gyel, így ő nem kerülhetett be a döntőbe.

Kapcsolódó
Milák Kristóf megdöntötte saját világcsúcsát
Kedd este megvédte világbajnoki címét Milák Kristóf 200 méter pillangón.

Kedden Milák Kristóf világcsúcsot döntve védte meg világbajnoki aranyát, Kapás Boglárka lehet a második, aki a Duna Arénában védi meg a címét.

Kapás Boglárka is megvédheti a címét

Az első 50 méteren nem gyújtotta be a rakétákat, féltávnál viszont elkezdte a rá jellemző elképesztő hajrát. Az utolsó helyről indulva 150 méternél harmadikként érte el a falat és egyértelműen látszott, hogy be fog jutni a fináléba. Az ideje 2:07.89 volt, a futamot pedig a Summer McIntosh nyert junior csúccsal, 2:05.79-es idővel.

Hosszú Katinka nem jut döntőbe 200 pillangón

A háromszoros olimpiai bajnok 2:10.64-es idővel hetedikként zárt saját elődöntőjében és több mint 5 másodperccel előzte meg a futamgyőztes. Ezzel gyakorlatilag kizárt, hogy bejusson a legjobb nyolc közé.

Míg mi Milákért rajongunk, lement egy döntő

Férfi 50 mellen Nic Fink húzta be az aranyérmet, ebben a számban korábban nem volt még amerikai világbajnok korábban. Nicolo Martinenghi zárt másodikként, Michael Andrew pedig bronzérmes lett.

Milák Kristóf megdöntötte saját világcsúcsát

Kedd este megvédte világbajnoki címét Milák Kristóf 200 méter pillangón, méghozzá minden idők legjobb idejével.

A világcsúcsot 1:50,73-mal beállító magyar úszó az elődöntőben 1:52.39-es időt úszott, amely nem csak az idei legjobb, hanem minden idők kilencedik legjobb eredménye ezen a távon – a legjobb tízben csak Milák és Michael Phelps eredményei találhatóak az örökranglistán. Hatodik legjobbként Kenderesi Tamás is kvalifikálta magát a fináléra, ezért két hazai úszónak is szoríthattunk a döntőben.

Tomboló közönség hangzavarában ugrottak medencébe a versenyzők, 24.19-cel indított Milák, miközben Kenderesi harmadikként zárta az első 50 métert.

Milák Kristóf féltávnál már egy másodpercet vert a világcsúcsára és nem is fáradt el. Elképesztő tempót diktálva 1:50.34-es idővel csapott célba, ami új világcsúcs is egyben.

Egyúttal Milák Kristóf az első férfi versenyző, aki hazai közönség előtt világbajnoki címet nyert 200 pillangón.

Kenderesi 1:55.20-as idővel hatodik helyen zárta a finálét.

Kialakult az 50 méteres női hátúszás döntős mezőnye

A kanadai Kylie Masse bizonyult leggyorsabbnak 27.22 másodperccel, mögötte nem sokkal lemaradva a francia Analia Pigree és az amerikai Regan Smith egyaránt 27.29-es idővel zárt. Rajtuk kívül bejutott Ingrid Wilm, Katharine Berkoff, Kaylee McKeown, Kira Toussaint és Medi Harris. A szám egyetlen magyarja, Komoróczy Lora délelőtt a 17. helyen végzett, két századdal maradt le az elődöntőről.

Németh Nándor szétúszással juthat döntőbe

A budapesti vizes világbajnokság 100 méteres férfi gyorsúszásának elődöntőjében junior világcsúccsal nyerte futamát David Popovici.

Korábban két magyar is medencébe ugrott, Szabó Szebasztián remek első 50 méter után 48.19-es időt úszott, ezzel a 12. helyen zárta a számot. Németh Nándor viszont másodikként ért célba ebben a futamban, de ugyanúgy 47.96-es időt úszott Zazzeri Lorenzo is, ezért nekik még egyszer versenyezniük kell, hogy eldöntsék, ki lesz a nyolcadik döntős szerdán.

Németh Nándor parádézott, Szabó Szebasztián még izgulhat

Szabó Szebasztián második legjobb rajtidőt produkált és harmadikként fordult, de olyan tempót diktált a mezőny, hogy ötödikként ért célba (48.19). Németh Nándor viszont elképesztő második 50 métert produkált, 47.96-es idővel második helyen zárta a futamát.

Jönnek a magyarok!

Németh Nándor és Szabó Szebasztián 100 gyorson versenyez majd a döntőért.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik