Sport vizes vb 2022

Dobogóért csatázott a magyar váltó, Milákék az ötödikek a vébén

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Sokáig versenyben volt az éremszerzésért a magyar férfi 4x100-as gyorsváltó a budapesti vizes világbajnokságon, végül az ötödik helyen végzett. Hosszú Katinka és Szabó Szebasztián döntőbe jutott, Holló Balázs nyolcadik lett a döntőben.

A kezdés előtt rendezték a hivatalos megnyitót, ahol a FINA elnöke mellett magyar szövetség első embere, Wladár Sándor, valamint a magyar köztársasági elnök, Novák Katalin is beszédet mondott. Utóbbi arról beszélt, hogy mivel a szervezőknek mindössze négy hónapjuk volt felkészülni a világbajnokságra, ezért ez világcsúcsnak számít.

Bízom benne, hogy sok ilyen világcsúcs születik majd, reményeim szerint magyar sportolóktól, akiknek ezúton is szeretnénk kifejezni a magyar emberek biztatását

– mondta.

Varga Jennifer / 24.hu

Az esti program egyébként egyből egy döntővel indult, a férfiak 400 méteres gyorsúszószámában kisebb meglepetésre az ausztrál Elijah Winnington volt (3:41.22), aki a német Lukas Martenst és a brazil Guilherme Costát előzte meg.

Az első magyar érdekeltség Szabó Szebasztiáné volt, aki az 50 méteres pillangó első elődöntőjében szerepelt – a többi közt Caeleb Dressellel együtt. A magyar sprinter harmadik volt az elődöntős futamában, 22,91-es ideje összességében az ötödik helyre volt jó, azaz vasárnap majd az érmekért csatázhat a döntőben.

Varga Jennifer / 24.hu

400 méteres női gyorsúszásban is érmeket osztottak, a hétszeres olimpiai Katie Ledecky pedig világbajnoki rekorddal nyerte meg a számot, 3:58.15-ös időt repesztett. A kanadai Summer McIntosh is négy percen belülre tudott kerülni.

Magyarok közül Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma következett a sorban, akik a 200 méter vegyes elődöntőjében szerepeltek, mindketten a második futamban kaptak helyet. Hosszúnak óriási kellett hajráznia az elődöntőjében, végül javított a délelőtti idején, így aztán nyolcadik idővel jutott tovább (2:10.72), lelkesen rázta az öklét és integetett a közönségnek. Sebestyén a 14. helyen zárt.

Varga Jennifer / 24.hu

400 vegyesen Holló Balázs egyéni legjobbjával jutott be a döntőbe, ettől viszont elmaradt a döntőben, a nyolcadik helyen végzett (4:15.17, reggel 4:10.87-et úszott, ami a döntőben a negyedik helyre lett volna elég). A francia Leon Marchand négy tizedet javított a délelőtti legjobbján és megközelítette Michael Phelps 2008-as világrekordját is, végül Cseh László Európa-rekordját megdöntve, 4:04.28-as idővel nyert.

Varga Jennifer / 24.hu

Következett a 4×100-as férfi gyorsváltó, ahol változott a magyar sorrend a délelőtti elődöntőhöz képest, ezúttal Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Bohus Richárd és Milák Kristóf volt a leosztás, azaz olimpiai bajnokunk lett a befejező ember. Németh harmadik helyen váltott az első száz után, majd Szabó a második helyre segítette a csapatot, de a harmadik százat követően a hatodik helyen voltunk már. Az utolsó ötvenre is a hatodik helyen fordult Milák, végül az országos csúcs közelében, 3:11.24-gyel csapott célba Milák Kristóf, ötödikként végzett a magyar csapat, 29 századdal elmaradva a dobogótól. Az Egyesült Államok nyert Ausztrália és Olaszország előtt.

Volt még egy magyar érdekeltség: a Pádár Nikolett, Gyurinovics Fanni, Senánszky Petra, Molnár Dóra összetételű négyes 3:38.20-s idővel a nyolcadik helyen végzett.

A szombati győztesek

férfiak:

400 m gyors:
1. Elijah Winnington (Ausztrália) 3:41.22 perc
2. Lukas Märtens (Németország) 3:42.85
3. Guilherme Costa (Brazília) 3:43.31

400 m vegyes:
1.Léond Marchand (Franciaország) 4:04.28 perc
2. Carson Foster (Egyesült Államok) 4:06.56
3. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:04.47
…8. HOLLÓ BALÁZS 4:15.17

4×100 m gyorsváltó:
1. Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Ryan Held, Justin Ress, Brooks Curry) 3:09.34 perc
2. Ausztrália (William Xu Yang, Matthew Temple, Jack Cartwright, Kyle Chalmers) 3:10.80
3. Olaszország (Alessandro Miressi, Thomas Ceccon, Lorenzo Zazzeri, Manuel Frigo) 3:10.95
…5. MAGYARORSZÁG  (NÉMETH NÁNDOR, SZABÓ SZEBASZTIÁN, BOHUS RICHÁRD, MILÁK KRISTÓF) 3:11.24

 

nők:

400 m gyors:
1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:58.15 perc
2. Summer McIntosh (Kanada) 3:59.39
3. Leah Smith (Egyesült Államok) 4:02.08

4×100 m gyorsváltó:
1. Ausztrália (Mollie O’Callaghan, Madison Wilson, Meg Harris, Shayna Jack) 3:30.95 perc
2. Kanada (Kayla Sanchez, Taylor Ruck, Margaret Macneil, Penny Oleksiak) 3:32.15
3. Egyesült Államok (Torri Huske, Erika Brown, Kate Douglass, Claire Curzan) 3:32.58
…8. MAGYARORSZÁG (PÁDÁR NIKOLETT, GYURINOVICS FANNI, SENÁNSZKY PETRA, MOLNÁR DÓRA) 3:38.20

Ajánlott videó

Olvasói sztorik