Forma-1

Hamilton nyugtalan minden alkalommal, amikor be kell ülnie a Mercedesbe

HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP
HAMAD I MOHAMMED / POOL / AFP

Lewis Hamilton ugyan a hetedik helyről indult a vasárnapi Azeri Nagydíjon, de a két Ferrari kiesésének is köszönhetően végül negyedikként ért be a célba. A futamot követően a kamera elcsípte, ahogy a hétszeres világbajnok alig tudott kiszállni a Mercedesből, autója folyamatos pattogása miatt komoly hátfájdalmakkal küszködött. Ahogy fogalmazott, le sem tudja írni, micsoda fájdalmakat élt át.

Kapcsolódó
Hamilton: Nem tudom szavakkal leírni a fájdalmat, amit futam közben éreztem
Ricciardo szerint olyan volt, mintha valaki egy kosárlabdát pattogtatna a sisakján.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff már azt is jelezte a BBC-nek, hogy veszélyben lehet Hamilton indulása a hétvégi Kanadai Nagydíjon. A 37 éves brit minderre így reagált:

„Mindig kocsiba akarok szállni, de erre a pattogásra nem vágyom. Bármit megtennék, hogy megszűnjön végre. Aggodalommal ülök be minden egyes alkalommal az autóba” – mondta Hamilton, aki változásokat sürget, mert szerinte nem várható el, hogy a mezőny a jelenlegi szabályozás mellett évekig versenyezzen pattogó autókkal.

A brit a szezont egy harmadik hellyel kezdte, azóta viszont egyszer sem állt dobogóra – és az volt az idei egyetlen alkalom, hogy a csapattársa, George Russell előtt végzett egy versenyen. Hamilton jelenleg a hatodik az összetettben, 38 pont a hátránya Russell mögött, aki eddig minden futamon az első ötben végzett, az Azeri Nagydíjon pedig a harmadik dobogós helyét érte el.

Frissítünk!

Hamilton hétfőn egy Instagram-sztoriban jelentkezett, azt írta, kemény versenyen van túl, az alvással is gondjai voltak, de szerencsére nincs komolyabb baja és pozitív hangulatban ébredt. Egyben megerősítette, hogy ott lesz a montreali futamon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik