Belföld

„Rezsicsökkentő” csalót ítéltek 4 év 6 hónap börtönre

Több száz sértettet károsított meg. A bíróság döntése nem jogerős, a vádlott fellebezett.

A férfit 91 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, 46 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, jogtalan elsajátítás és közokirat-hamisítás miatt 4 év 6 hónap börtönre ítélték és 5 évre eltiltottak a közügyektől. Több száz sértettet károsított meg több mint 70 millió forint értékben.

Az ítélet szerint a vádlott 2014 és 2017 között jogtalan haszonszerzés céljából az interneten hirdette úgynevezett „fűtés- és áramdíj nullázó termékcsomag”, „rezsicsökkentő”, „energia-optimalizáló” és „környezetbarát házi energiatermelő” rendszer bérletét a megtévesztett sértetteknek.

Azt állította, hogy a cégei által forgalmazott rendszer (hőszivattyú, háztetőre szerelt napelem, szélkerék együttese) előnye, hogy több energiát termel, mint amennyit a fogyasztó használ, a többlet energiát egy magyar áramszolgáltató megveszi, a befolyt pénz 10%-át pedig megkapja a fogyasztó.

A megrendelőknek regisztrációs/csatlakozási díjként, napelemes rendszerenként 350.000-690.000 forint közti összeget kellett fizetniük.Az ígért környezetbarát házi energiatermelő rendszert csak három, bemutatóháznál építették ki, a telepítés már a szerződések megkötésekor sem állt szándékában a vádlottnak, valódi célja az volt, hogy a regisztrációs/csatlakozási díjként megfizetett összegeket megszerezze.

Olcsó repülőjegyekkel is csalt

A férfi 2013 novemberében belépett tulajdonosként egy, a Thaiföldi Királyságban bejegyzett, búvároktatással foglalkozó vállalkozásba, majd később a cég egyik tagjának hamisan azt állította, hogy üzletet kötött egy nemzetközi légitársasággal, ezért saját cégén keresztül olcsóbban lehet repülőjegyekhez jutni.

A vádlott megkérte a férfit, hogy a búvároktató cég közösségi oldalán tegyen közzé hirdetést, miszerint korlátozott számban, nagyon kedvezményesen lehet repülőjegyet venni a Bécs-Dubaj-Phuket útvonalra. A jelentkezőknek a pénzt a vádlott cégének számlájára kellett utalni, de a cég nem állt szerződéses kapcsolatban a légitársasággal. A terhelt célja a sértettek megtévesztése, és az általuk átutalt összegek megszerzése volt.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a terhelt és gyermeke egészségi állapotát, kis mértékben az időmúlást. Súlyosító körülmény volt a többszörös halmazat. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhébb büntetés kiszabásáért jelentett be fellebbezést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik