Belföld

Klímabérletet vezetne be az LMP, ötezer forintért lehetne vele tömegközlekedni

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A közösségi közlekedésben általános érvényű, ötezer forintos klímabérlet bevezetését szorgalmazza az energiaválság ellen az LMP.

Bakos Bernadett, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati – online követhető – sajtótájékoztatóján kiemelte: rövid távon segíteni szeretnék a rászorulókat, a magas benzinárak miatt hátrányt szenvedőket, tudósított az MTI.

Hosszú távon pedig segíteni kívánják a fenntarthatósági szempontokat, a zöld átállást – fűzte hozzá.

A klímabérlet olyan országosan megvásárolható, egységesen ötezer forintba kerülő bérlet lenne, amely minden tömegközlekedési eszközre érvényes lenne – ismertette.

Az LMP-s képviselő rámutatott: ehhez hasonló szabályozást nemrég fogadtak el Németországban.

Megjegyezte: a klímabérlet azért is jó megoldás, mert álláspontjuk szerint a jövő nem az autós, hanem a tömegközlekedésé.

Kitért arra is, hogy első lépésként három hónapos átmeneti időszakra vezetnék be a klímabérletet, és utána valódi, társadalmi vitát folytatnák arról, hogy fennmaradjon-e.

A kedvező tarifa mellett ugyanis fejleszteni szükséges a közösségi közlekedést is, mert akármilyen olcsó, vannak olyan területek Magyarországon, ahol nem jelent minőségi alternatívát az autós közlekedéssel szemben – tette hozzá.

A klímabérlet költségeit a központi büdzséből finanszíroznák, nem a “kivéreztetett önkormányzatok, vagy a csőd szélén álló közlekedési vállalatok” viselnék – mondta.

A lehetséges megoldások között említette a nagy szennyező vállalatok társasági adójának 25 százalékra emelését.

Csak a Moltól beszedett extrabevétel fedezné a költségeket, és még maradna is belőle – közölte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik