Belföld

Baján ingyenessé tették a tömegközlekedést, az ITM most közbeszólt

Az év eleje óta jogellenesen használják ingyenesen a bajaiak helyi tömegközlekedést, ez derül ki abból a levélből, amit az ITM küldött meg a város vezetőségnek, mondván a veszélyhelyzet ideje alatt nem módosíthatják a tarifákat, számolt be róla az ATV Híradója.

Baján az önkormányzat még az év elején döntött úgy, hogy senkinek nem kell jegyeket, bérleteket vásárolni senkinek a buszok használatához.

Nyirati Klára polgármester elmondta, nem használták a bajaiak a tömegközlekedést, nem volt jó a menetrend, viszonylag drága volt. Kiszámolták, hogy egy négytagú családból, ha mindenki buszozik, akkor azzal az erővel autózhatnak is, tehát ez csak akkor éri meg, ha valóban használja mindenki a tömegközlekedést.

Az utasok azt mondták, hogy lényegesen többen utaznak a buszokon, és szerintük ez egy jó ötlet volt.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint viszont nem volt az. Az ATV Híradó megkeresésére azt írták, hogy a veszélyhelyzetre vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé az önkormányzatoknak a különféle közszolgáltatások díjainak módosítását.

A bajai önkormányzat ezért is kezdeményezni kívánja a parlamentnél, hogy az ilyen esetekre dolgozzon ki egy megfelelő jogszabályt.

A minisztérium két hónap határidőt adott a megoldásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik