Gazdaság

25 millióért is szerezhetünk üzleti diplomát

Divat lett az MBA-képzés, a vezetői pozícióban lévő emberek szívesen vesznek részt rajta. Az ára azonban nagyon borsos: 14-25 millió forintba is kerülhet.

A keddi budapesti Top MBA-kiállításon a karrierjük továbbépítésére törekvő érdeklődők személyesen nemzetközi üzleti iskolák képviselőivel beszélgethettek, és válogathattak a képzéseik közül. Több hazai és nemzetközi egyetem MBA-programjáról kaphattak információkat a börzére látogatók, az idén 9 intézmény érkezett.

Borsos ára van

Az olaszországi SDA Bocconi School of Management 12 hónapos MBA-kurzusa 2012/2013-ban 43 500 euróba (12,8 millió forintba) kerül. Van ennél drágább képzés is: a Unyversity of St. Gallen és a Rotman School of Management (a University of Toronto üzleti iskolája) közös képzése az Omnium Global Executive MBA ára 89 ezer kanadai dollár (19,8 millió forint).

A vállalati vezetők képzése, a Master of Business Administration átfogó ismeretanyagot ad a gazdaság és a vállalatok működésének valamennyi területéről, egyúttal vezetési készségeket okít a menedzsereknek. A kurzust 5-10 év, elsősorban vezetői pozícióban eltöltött munkatapasztalat birtokában javasolják az érintetteknek. A képzés eleme például az esettanulmányok csoportos munkán alapuló feldolgozása, valamint a helyzetgyakorlatok is. 

A Hult International Business School Bostonban, San Franciscóban, Londonban, Dubaiban és Sanghajban indít programokat. A tandíj változó, ám szinte mindenhol meghaladja a 14-15 millió forintot (Nagy-Britanniában például 44 600 font, az Egyesült Államokban 64 500 dollár). A svájci IMD képzése 60 ezer svájci frankba (14,7 millió forintba) kerül. Ehhez még hozzáadódik 25 ezer svájci frank, azaz több mint 6 millió forint, amely olyan „fakultatív programokat” tartalmaz, mint például egy 20 órás pszichoterápia. Emellett ebben az összegben benne van a könyvek ára, a helyi közlekedés, a szórakozás, a sport, a lakhatás és az étkezés.

Az INSEAD Global EMBA program díja 95 ezer euró (28 millió forint), ez az intézménynél például 60 ezer eurós ösztöndíjat is kaphatnak a jelentkezők. Három helyszínen folyik az oktatás: a franciaországi Fontainbleau-ben, Szingapúrban és az Egyesült Arab Emirátusokban.

A cég is kifizetheti

Természetesen az intézmények is kínálnak ösztöndíjakat, illetve a kiállítást szervező QS TopMBA-től is el lehet nyerni többféle, esetenként 10 ezer dolláros támogatásokat – ez azonban csak kis részét teszik ki a tandíjnak.

Vannak olyan vállalatok is, amelyek finanszírozza az MBA-képzést. A válságra adott válaszként például a KÉSZ Holding Zrt. döntött úgy, hogy elküldi néhány fiatal munkavállalóját a Közép-európai Egyetem Üzleti Iskolája (CEU Business School) képzésére. A céljuk ezzel az volt, hogy kineveljék a fiatal, lendületes vezetői utánpótlást. A CEU a kulcsemberek elküldése és munkaszerződésük felmondása helyett ezt javasolja is a vállalatoknak: küldjék alkalmazottaikat egyéves fizetés nélküli vagy minimálbérrel járó szabadságra, ezalatt elvégezhetnek egy full-time MBA-képzést, az alkalmazó cég finanszírozásában. Mivel az órák nem egész nap és nem is a hét minden napján zajlanak a fennmaradó időben akár még dolgozhatnak is a tanulók.

A HR-tanácsadó szerint recesszióban nemcsak anyagilag kell bebiztosítani magunkat, hanem szellemi tőkét is kell gyűjteni. Juhos Andrea, a DBM Magyarország ügyvezetője szerint érdemes lehet elvégezni egy ilyen kurzust: ha valaki megengedheti magának, és ki tudja fizetni a tandíjat, akkor utána sokkal több ajtó nyílik meg előtte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik