Széky János: Győz a Gromiko-elv
Van egy Andrej Gromiko hajdani szovjet külügyminiszternek tulajdonított szabály. Legutóbb Kaja Kallas észt miniszterelnök idézte föl. Eszerint a Szovjetunió helyes tárgyalási taktikája a következő: mindenekelőtt a maximumot kell követelni – nem kérni, hanem követelni valamit, ami sohasem volt a miénk. Másodszor, ultimátumot adni, fenyegetőzni. Harmadszor, a tárgyalásokon jottányit sem engedni, mert Nyugaton mindig lesz valaki, aki felajánl valamit a megbékítésünkre, és a végén lehet, hogy a harmadát vagy akár a felét is megkapjuk annak, ami addig soha nem volt a miénk.
Nem tudni, hogy Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere – illetve, mivel a tapasztalatok szerint nincsenek saját gondolatok a fejében, a főnöke – kitől tanulta ezt a módszert, de amit mostanában csinál, az feltűnően hasonlít a hidegháború fénykorában sikerrel alkalmazott szovjet receptre. Miután Németország és Ausztria visszakozott az orosz olajembargó ügyében, Magyarország – nem először – egyedül maradt az autokrácia védelmezőjének pozíciójában. Másképpen mondva: egyedül vétózza, hogy megvonják a rablógyilkos Putyin-rezsim fenntartásának egyik fő nyugati forrását. És igen, a taktika most is bevált, most is volt egy békítésre hajlandó valaki – ezúttal Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki május 9-én „haladásról” beszélt Orbán Viktorral folytatott tárgyalásán.
Demszky Gábor: Mariupol, az ukrán Guernica
1937. április 27-én a baszk Guernica város ellen végrehajtott légicsapás volt az egyik első súlyos bombázás, amely lakott települést ért és civil áldozatokat követelt. A tűzvészben a település egy része megsemmisült. A támadás idején a városban ötezren éltek, ám a háborús menekültek miatt ekkor mintegy hét–tízezer ember tartózkodott Guernicában. A baszk autonóm kormányzat 1645 halálos áldozatról számolt be, a korabeli szovjet sajtó pedig 800 főre tette a halottak számát.
Az ukrajnai Mariupol katonai közigazgatása a városban megöltek számát április 12-én húsz-huszonkétezer főre becsülte. Az oroszok azóta is bombázzák és tüzérséggel lövik a várost és az Azovsztal ipari központ területét, melyben a védőkön kívül civilek is tartózkodtak, az áldozatok száma tehát biztosan nagyobb.
Április 24-én az oroszok nem engedélyezték a Mariupolból kivezető humanitárius folyosók megnyitását, és elutasították a fegyverszünet lehetőségét. A kijivi hatóságok úgy értékelték, hogy az ostromlott Azovsztal vas- és acélművekben akkor mintegy ezer nő és gyerek, illetve több mint ötszáz sebesült tartózkodott. Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója bejelentette, hogy Ukrajna felajánlotta a Kremlnek Mariupol védőinek kicserélését az összes orosz hadifogolyra, s hozzátette: Kijiv azonnali fegyverszünet, illetve humanitárius folyosók biztosításának megtárgyalására számít. Az oroszok nem is válaszoltak az ukrán javaslatra.
Kenesei István: A 15 százalékos ország
A világ változik körülöttünk, mi pedig erkölcsi elvek híján, csupán arra hivatkozva, hogy „a választóink ezt akarták”, nyugodtan hátradőlünk az ukrajnai szabadságharc szemlélőiként, ahogy ezt a kormányszóvivő a BBC-nek kifejtette. De ugyanígy nézzük a közvetlen körülöttünk zajló eseményeket, legyenek azok a tudomány, a felső- vagy a közoktatás terén, legföljebb ott még nem hibáztatjuk azokat, akik ellenállnak. A múlt hétvégén megszületett az új kormány, amely eseménynek csak egyetlen vonatkozásával foglalkoznék, a Palkovics–Csák János-cserével a szak- és felsőoktatás, illetve az innováció terén. Nyilván nem ismerhetem a kormányfő indítékait, de talán nem tévedek túl nagyot, ha felteszem, hogy Palkovics elvégezte a rá osztott feladatok nagy részét: a CEU elüldözése, az MTA kutatóhálózatának elvétele, majd a kezdeti irányváltások, azaz a „fokozatváltónak” nevezett felsőoktatási stratégia kimondatlan leselejtezése után „modellváltásnak” keresztelt alapítványosítás nagyobb felzúdulások nélkül sikerült levezénylése, valamint a szakképzés kiszakítása az oktatási tárcából mind az ő nevéhez fűződik.
Utódjának e téren alig marad teendője, bár a két nagy egyetem (ELTE, BME) még hátra van a két maradék művészeti intézménnyel (Képzőművészeti Egyetem, Zeneakadémia) együtt, de ez utóbbiak akár államiként működhetnek tovább.
Kovács Zoltán: Romlottsági együttható
Olvasva a kormányfő beiktatási beszédét, azt kérdi váratlanul egy közeli ismerősöm,
Képes volna-e ilyen beszédet mondani bárki a mostani kormánypártból. Ilyen felvetésre azért nem válaszol az ember azonnal, mert nincs igazi tétje. Orbán van, április 3. óta még erősebben, ez pedig realitás, még akkor is, ha keserű realitás azok számára, akiknek a kormányfő úgyszólván összes politikai megnyilvánulása ízlésük ellen való, és akiknek erről az emberről főként az jut eszükbe, istenem, már megint hova keveredtünk. Mégis, a kérdésnek van értelme, és ha azonnal nincs is válasz az első mondatban föltett kérdésre, nem teljesen fölösleges. Orbán ugyanis semmi különöset nem mond. Soros, Brüsszel, Soros, Brüsszel. Mégis, ha már választ kell adni: Orbán nélkül biztosan nem működne ez a rendszer. Részben, mert tizenkét éve építi a saját személyiségére, és ez annyira speciálisan Orbánra szabott már, hogy nélküle nem működne. A többi potenciális kormányfőjelöltben nincs meg a romlottságnak az a mélysége, ami nélkül ez a struktúra és mechanizmus kezelhető lenne. Orbán kétségtelenül tehetséges ember, de mindenekelőtt romlott. A legkisebb lelki teher nélkül tud megtéveszteni az ország jelentős részét, de akkorát bizonyosan, amelyik elégséges mondjuk egy választási győzelemhez.
Berend T. Iván: Az „oroszul beszélők” védelme – avagy új orosz imperializmus
Vlagyimir Putyin már a 2010-es években többször kifejtette, hogy Oroszország, ha kell, katonai erővel is megvédi az országon kívül rekedt „oroszul beszélő emberek” érdekeit. 2022. április 12-én, Ukrajna elleni háborúja második hónapjában is megismételte: „Célunk teljesen világos és nemes. Egyrészt segítünk és megmentünk embereket, másrészt lépéseket teszünk, hogy biztosítsuk Oroszország biztonságát. Nem is volt más lehetőségünk.” Ukrajna megtámadásakor az ország semlegesítését és nácítlanítását jelölte meg ugyan „speciális operációja” céljaként, és a főváros ellen indított katonai támadása, Kijiv bekerítése az ukrán kormány nyilvánvaló megbuktatását célozta. Putyin valóságos terve – ezt beszédeiben nem is annyira burkoltan kifejezte Ukrajna önálló nemzeti létének nyílt tagadásával és szerves Oroszországhoz tartozásának hangsúlyozásával – egészen nyilvánvalóan Ukrajnának Belaruszhoz hasonló vazallus állammá degradálása volt.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
