Gazdaság

Magyar a térség második legnagyobb vállalata

mol-kút (benzinkút, mol)
mol-kút (benzinkút, mol)

A magyar céget csak a lengyel PKN Orlen előzi meg Közép-Európa 500 legnagyobb vállalatának rangsorában.

A régió 500 legnagyobb vállalatának rangsorában az első három helyezett nem változott 2011-ben: a listát a PKN Orlen, a Mol és a Skoda vezeti. Az első tíz helyezett között az egyetlen új név a lengyel Lotos volt, amely a tizenegyedikről a hetedik helyre lépett előre, míg a PGNiG olaj- és gázkonszern a nyolcadikról visszacsúszott a tizenkettedik helyre.

A térség 500 legnagyobb cége tavaly 9,8 százalékos átlagos árbevétel-növekedést ért el, ugyanakkor az átlagos nyereségszint 3,5 százalékkal csökkent – olvasható az adótanácsadó cég szerdai közleményében. A vállalkozások összesített árbevétele mintegy 707 milliárd eurót tett ki 2011-ben, ez nagyjából megfelel a 2008-as szintnek, az utolsó olyan évnek, amikor a világgazdasági válság még nem érte el a régiót.

A növekedési mutatók alapján tavaly folytatódott a 2010-ben elkezdődött mérsékelten pozitív tendencia. A 2012-es év első negyedévi adatainak tanúsága szerint a cégek átlagos árbevétele továbbra is folyamatos emelkedést mutat, a növekedési ütem azonban csak a fele a 2011-esnek. Ez akár egy újabb gazdasági visszaesés közeledtét is jelezheti – figyelmeztet Seres Béla, a Deloitte pénzügyi tanácsadás üzletágának közép-európai vezetője a közleményben.

A szakember szerint a közép-európai cégvezetőknek nemcsak a legfontosabb exportpiacaikat fenyegető gazdasági nehézségekkel kell megküzdeniük, de az eurózóna elhúzódó válságával és ezzel összefüggésben az európai bankrendszer beszűkült finanszírozási képességével is.

A ranglistát továbbra is a petrolkémiai és az energiaipari cégek uralják, összesen hét ilyen vállalkozás szerepel az első tíz között, valamint egy kiskereskedelmi cég, a Jeronimo Martins és két gépipari vállalat, a Skoda Auto és a Metinvest.

A Deloitte 500-as listáján 56 Magyarországon működő vállalat szerepel. Közülük 2011-ben növekedést ért el a megelőző évhez képest többek közt a Porsche Hungária, a Sanofi-Aventis, a BorsodChem, a GE Hungary és a TEVA Magyarország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik