Szerdán súlyos kerékpárbalesetet szenvedett Bogdan Wenta, egykori válogatott kézilabdázó és edző, Kielce városának jelenlegi polgármestere.
A kielcei városi hivatal szóvivője, Marcin Januchta azt közölte, hogy a város első embere kerékpárral ment dolgozni, de hazafelé tartva balesetet szenvedett.
Az incidens körülményei még nem ismertek
– mondta Januchta, aki elárulta, hogy Wenta eszméleténél van, nincs életveszélyben.
A korábbi kiváló kézilabdázót az egyik kielcei kórház sürgősségi osztályára vitték, lengyel sajtóértesülés szerint kar- és kulcscsonttörést szenvedett és műtét vár rá.
Wenta pályafutása során megfordult a lengyel Wybrzeze Gdansk, a spanyol Bidasoa és Barcelona, illetve a német Nettelstedt és Flensburg csapataiban. Háromszor nyert KEK-et, kétszer City-kupát. 1981 és 1994 között 198 mérkőzésen szerepelt a lengyel válogatottban, majd elfogadva az állampolgárságot 1997 és 2000 között a német nemzeti csapatot erősítette 50 mérkőzésen. 1998-ban tagja volt az Európa-bajnoki bronzérmes csapatnak.
2006-07-ben a Magdeburgot is irányította és vezette EHF-kupa-győzelemre, majd 2008 és 2014 között a Kielcével négy bajnoki címet, öt Lengyel Kupát nyert, 2013-ban pedig a Bajnokok Ligájában harmadik lett.
2014-től a politika felé fordult, előbb a 2014-es választásokon bejutott az Európai Parlamentbe, majd a 2018-as helyhatósági választásokon Kielce polgármesterévé választották.