Belföld

Nyíltan mondana igent az MSZP Bakára

Továbbra is nyílt szavazást szorgalmaz Baka András főbírójelöltről az MSZP - mondta Tukacs István szocialista képviselő.

A szocialista párt továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az Országgyűlés gombnyomással, nyíltan szavazzon a főbírójelöltről – közölte a politikus. Tukacs István ezt azzal indokolta, hogy így nem állhat elő „az a hazug helyzet”, amelyet szerinte a Fidesz teremtett.

Az Országgyűlés hétfőn nem választotta meg Baka Andrást, a köztársasági elnök jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnökének. A titkos szavazás előtt az MSZP és a Fidesz is támogatásáról biztosította a jelöltet, majd a sikertelen voksolás után egymást vádolták meg Baka András elutasításával. Sólyom László kedden ismét Baka Andrást jelölte a posztra.

Az MSZP igennel fog szavazni – jelentette ki Tukacs István.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik