Gazdaság

20 milliárd forint körül költöttünk húsvétig az élelmiszerboltokban a SZÉP-kártyánkkal

Palágyi Barbara / 24.hu
Palágyi Barbara / 24.hu

Egy kormánydöntés nyomán február óta lehet a boltokban élelmiszert vásárolni SZÉP-kártyával – úgy volt, hogy csak május végéig, ám az árstopok meghosszabbítása mellett ezt a lehetőséget is kiterjesztették július 1-jéig. A három, már régebb óta működő kártyakibocsátó forgalmi adatai alapján átment az üzenet a kártyabirtokosoknál, sokan éltek a lehetőséggel, és a költések mintegy negyede realizálódott az élelmiszerboltokban húsvétig.

Jól indult ez az év

Mindhárom régebbi kártyakibocsátó a SZÉP-kártyás költések bővüléséről számolt be. Az MKB-nál idén januárhoz viszonyítva (amikor még nem lehetett a boltokban élelmiszert vásárolni a kártyával) 60 százalékkal nőtt a felhasználás márciusra, februárhoz képest pedig 23 százalékos volt a bővülés. A tavalyi első negyedévhez képest 70 százalékkal lett több a vásárlás idén. Hogy összegszerűen ez mennyit jelent, azt nem közölték.

A K&H-s pihenőkártyás költések az első negyedévben 78 százalékkal bővültek az előző év azonos időszakához képest. Ez szerintük részben annak tudható be, hogy 2021 eleje volt a legsúlyosabb a pandémia szempontjából. Az MKB-val együtt úgy vélik, a kiugró növekedést a szabályozás változása mellett a Covid-helyzet javulása is elősegítette. A K&H összegszerűen annyit közölt, hogy ügyfeleik februárban és márciusban együttesen több mint 4,5 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáikkal.

Az OTP-nél a forgalom idén februárban és márciusban is mintegy 90 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Ez szerintük nem csak az élelmiszerbolti költéseknek köszönhető, hiszen minden szolgáltatási szegmensben jelentősen emelkedett a SZÉP-kártyaköltés. Ők megadták azt is, hogy az élelmiszer-vásárlási lehetőség bevezetése (február 1.) és húsvét (április 16.) között kártyabirtokosaik összesen 71 milliárd forintért vásároltak SZÉP-kártyáikról, aminek 64 százalékát a vendéglátás, 26 százalékát a szálláshely, és 10 százalékát a szabadidő zsebből finanszírozták.

A költések mintegy negyede ment bolti élelmiszer-vásárlásra

A kibocsátóktól származó adatok alapján az összes élelmiszerbolti SZÉP-kártyás költés húsvétig mintegy 20 milliárd forintot tehetett ki.

Az MKB ügyfelei a februári és a márciusi összes SZÉP-kártyás kiadásuk 23 százalékát költötték el bolti élelmiszerre, ennek 31 százalékát a szállás zsebből, 58 százalékát a vendéglátás zsebből és 11 százalékát a szabadidő zsebből finanszírozták. A K&H-nál a február és márciusi teljes forgalom több mint negyedét költötték élelmiszer-vásárlásokra SZÉP-kártyáik tulajdonosai – ez a 4,5 milliárd forintos költésből tehát több mint 1 milliárd forintot jelenthetett.

Az OTP SZÉP-kártyás ügyfelei az élelmiszervásárlás engedélyezésétől és a húsvéti nagybevásárlásokig mintegy 18 milliárd forintot költöttek az élelmiszerboltokban. Ez az összes költés egynegyede, és mint írták, az arány nem különbözik érdemben a zsebek között. 2021. április vége óta egyébként átjárhatók az alszámlák, és ez az élelmiszer-vásárlásra is érvényes, vagyis bármely alszámláról költhettek a boltokban a kártyabirtokosok. Az átjárhatóságot az idei év végéig terjesztették ki, amikor lehetővé tették az élelmiszer-vásárlást.

Mohos Márton / 24.hu

A K&H és az OTP is úgy nyilatkozott, számítottak rá, hogy az élelmiszer-vásárlás népszerű lesz, illetve újabb lendületet ad a SZÉP-kártya piacának, felhasználói és kereskedői oldalról is, többletfeltöltést, illetve -költést generál, és az adatok alapján ez így is lett.

Csúcson a SZÉP-kártyás fizetések

A SZÉP-kártyás adatok a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) futnak össze – az idei év első három hónapjára 84,4 milliárd forintot jeleztek, amiből a január 23,2, a február 26,8, a március pedig 34,4 milliárd forintot tett ki. Azt külön nem írták, mennyi volt ebből a bolti élelmiszer-vásárlás, de ez alapján is lehetett húsvétig 20 milliárd forint. Az MTÜ adatai szerint az első negyedévben fokozatosan emelkedtek a SZÉP-kártyás fizetések, 2020-hoz képest kétszeres, 2019-hez képest háromszoros volt a bővülés. Az idei költések legnagyobb része, mintegy 60 százaléka mindhárom hónapban a vendéglátás alszámláról történt, míg a szálláshely alszámla részesedése 30 százalék körüli volt, a szabadidő zsebé pedig 10 százaléknyi.

A bennragadt feltöltések is apadhattak

2019 óta már nem vész el a kártyabirtokosok számára a két éven túli egyenlegük, és most éppen 3 százalékos kamatot sem számíthatnak fel ezekre a bennragadt pénzekre a kibocsátók, de ez csak a veszélyhelyzet megszűnése után 60 napig lesz így. Kíváncsiak voltunk ezért, vajon ezeket az el nem költött régebbi egyenlegeket mennyire söpörte ki az élelmiszer-vásárlás lehetősége.

  • Az MKB azt írta, náluk a jelenleg lejárt egyenlegnek minősülő (2020 előtti) juttatásokból szinte alig maradt a számlákon. Hozzátették, júniustól a 2020-as juttatásokból megmaradt összegek is lejárnak, de a veszélyhelyzet végéig várhatóan ezek összege is jelentősen csökkenni fog.
  • A járvány miatt a szálláshely és a szabadidő számlákon ragadhattak be összegek, amelyeket azonban a zsebek átjárhatósága miatt már egy éve – tavaly április óta – nagyon könnyen, kényelmesen el lehet költeni – írta az OTP. Így náluk az élelmiszerbolti költés lehetősége részben többletfeltöltést és -költést, részben a költés belső átrendeződését eredményezte.
  • A K&H csak május 31. után fogja látni, hogyan változott a fel nem használt egyenlegek nagysága az előző évhez képest.

Nem csak a nagy boltláncok szerződtek le

Az élelmiszerláncok – Aldi, Auchan, Lidl, Penny, Spar, Tesco – úgy tűnik, jó lehetőséget láttak a SZÉP-kártyában, mert mindhárom régebbi kibocsátóval leszerződtek. De nem csak ők tettek így.

  • Az MKB-s SZÉP-kártyával jelenleg több mint 1700 helyen, több mint 10 ezer terminálon lehet élelmiszert vásárolni. Folyamatosan bővül náluk a szerződöttek köre a CBA-, Coop-, Reál-üzletekkel, valamint az üzletlánchoz nem tartozó élelmiszer-kiskereskedői boltokkal.
  • Hasonlóról számolt be a K&H is, náluk a hat külföldi láncon kívül a legtöbb Coop-, CBA- és Reál-üzlet is lehetővé tette üzleteiben a SZÉP-kártyás élelmiszer-vásárlást. Mintegy 6500 kereskedelmi egységben lehet a K&H-s pihenőkártyával élelmiszert venni. Az élelmiszer-vásárlás miatt több mint 4000-rel nőtt elfogadóhelyeik száma, és hamarosan eléri a 40 ezret.
  • Az OTP válasza szerint elfogadóhelyeikhez szinte az induláskor – február elején – csatlakoztak a legnagyobb üzletláncok, a hatokon kívül a CBA, Coop, G-Roby és a Reál is, de rajtuk kívül is több száz kisebb üzlet lett azóta elfogadóhely.

Nem a turizmustól vett el az élelmiszer-vásárlás

A vendéglátók korábban aggódtak, hogy az élelmiszer-vásárlások miatt csökkenhet a járvánnyal sújtott szolgáltatóknál elköltött összeg. Az OTP szerint jó hír a hagyományos SZÉP-kártya elfogadóhelyek – szálláshelyek, éttermek, egyéb szabadidős szolgáltatók – számára, hogy a jelentősen (az első negyedévben több mint 20 százalékkal) megemelkedett feltöltések mellett az élelmiszer-vásárlás egyelőre inkább többletkeresletként jelentkezik, és nem a turisztikai szolgáltatások rovására költik el az emberek a SZÉP-kártyán lévő pénzüket.

Az MTÜ szintén úgy tapasztalta, hogy nemcsak a költés, hanem a feltöltések is jelentősen nőttek 2022 első negyedévében. Az adatok szerint tavaly az első negyedévben 86 milliárd forintot töltöttek fel a munkaadók a kártyákra, míg idén január-márciusban ez az összeg 19,5 százalékkal magasabb, 102,8 milliárd forint volt. A SZÉP-kártyákon március végén összesen több mint 155 milliárd forint állt rendelkezésre, melynek nagy része az ügynökség szerint várhatóan a turisztikai szektorban hasznosul majd.

A hat nagy élelmiszerláncot képviselő Országos Kereskedelmi Szövetség úgy látja, az élelmiszer-vásárlás lehetőségét nagyon kedvezően fogadták a vásárlók – mondta megkeresésünkre Vámos György főtitkár. Tagvállalataik szeretnék, ha a lehetőség később is fennmaradna és úgy vélik, ez nem sértené a turizmus-vendéglátás érdekeit sem. A megkeresett láncok közül egyedül a Lidl jelzett vissza – hogy mennyi forgalmat generált náluk a SZÉP-kártya elfogadása, azt nem írták, de azt igen, örülnének, ha a jövőben is élne a lehetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik