Tudomány koronavírus

Több a depressziós fiatal a koronavírus miatt

Maskot / Getty Images
Maskot / Getty Images

A COVID-19 pandémia miatt Angliában nőttek a depressziós tünetek, és csökkent az élettel való elégedettség a középiskolások körében, különösen a lányok esetében – számoltak be a UCL kutatói. Az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény szerint ez az országban 60 ezerrel több olyan középiskolást jelent, akiknek eléri a depressziójuk a klinikai szintet.

A Royal Society Open Science szaklapban publikált kutatás szerint már a járvány előtt is aggodalomra adott okot a depresszió és más mentális problémák megjelenése a fiataloknál, azóta azonban a helyzet csak súlyosbodott. Egyelőre a növekedés minimális a depresszió terén, de

ahogy húzódik a pandémia, egyre rosszabb eredményekre lehet számítani – írják a kutatók.

A tanulmányban két serdülőcsoportot hasonlítottak össze két 1,5 éves periódusban, közvetlenül a járvány előtt és alatt. Összhangban a korábban közölt bizonyítékokkal a fiatalok körében növekvő mentális egészségügyi problémákról, a kutatók azt találták, hogy a második fázisban (a koronavírusos időszak) valamivel több depressziós tünetet tapasztaltak a kiinduláskor, a vizsgálati időszak kezdetén, mint az első fázisban lévő tanulóknál. Mindkét csoportban fokozódtak a depressziós tünetek a vizsgálati időszak során (ahogy az a serdülőkorban várható), de nagyobb volt a növekedés a második fázisban azoknál, akik ki voltak téve a világjárványnak.

A kutatók becslése szerint, ha a járvány nem történt volna meg, 6%-kal kevesebb olyan serdülő élne Angliában, akiknél magas szintű depressziós tünetek jelentkeznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik