Kultúra ismeretlen budapest

Óriáshotel épülhet a Kazinczy utcában a Táncművészeti Főiskola épületeinek helyén

ÉTDR
ÉTDR
A hetvenes évek derekán felhúzott, egykor ideiglenesnek szánt épületek helyére tervezett szálloda rövidesen építési engedélyt kaphat.

A Wichmann mellett a Táncművészeti Főiskola korábbi otthona is eltűnhet 2021-ben a Kazinczy utcából – írtuk meg tavaly januárban, de szerencsére nem lett igazunk: a magyar kártya Wichmann Tamás harminc éven át működő kocsmája miatt ismertté vált szülőháza rövidesen egy évre szóló ideiglenes védettséget kapott, a Hunvald György polgármestersége idején már eladni tervezett egykori oktatási épületek – az adásvételt végül csak a kerület fideszes vezetése véglegesítette 2018-ban – pedig még mindig a helyükön állnak.

A túléléshez ez persze nem volt elég: az egykori Wichmann védettsége január végén lejárt, az 1976-ban épült, ideiglenesnek szánt oktatási épületek helyén pedig rövidesen megindulhat a hosszú évek óta tervezett hotelfejlesztés, hiszen az erzsébetvárosi önkormányzat, illetve a befektető közt az elmúlt időszakban zajló egyeztetések mostanra véget értek, április elsején pedig a hatósági építési rendszerben feltűnt egy

két pinceszinttel, illetve hat emelettel rendelkező szálloda

építésiengedély-kérelme.

A kérésnek az ügyben illetékes Budapest Főváros Kormányhivatala cikkünk megjelenéséig nem engedett zöld utat, ennek azonban nemigen lehet akadálya, hiszen a publikussá vált rajzokon látható utód tiszteletben tartja a telekre vonatkozó beépítési szabályokat, sőt, nyilvánvalóan rendelkezik a folytatáshoz nélkülözhetetlen, a kerület által kiadott településképi véleménnyel is.

Viharos tizenöt év

A kétezres évek jó részében többek közt a Délmagyarországi Húsipari Rt., majd jogutódja, a Pick Szeged Zrt. kezében lévő terület hasznosítására Hunvald 2007-ben találta meg partnercégnek a H. L. Projekt Beruházó és Építő Kft.-t, ami nem teljesítette ugyan az alapszerződés feltételeit, mégis tíz éven át nyeregben maradt.

Kapcsolódó
Hunvald idején indított ingatlanbizniszt fejezett be a Fidesz a VII. kerületben, Czeglédyék feljelentést tettek
A rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz. A Fidesz viszont azt a szerződést bírálja, amit a már ellenzéki vezetésű önkormányzat kötött az ügy kivizsgálására.

A fideszes vezetés 2018 novemberében – ahelyett, hogy kifarolt volna a számára hátrányos megállapodásból – eladta az együttest, aminek

a becsült 1,04 milliárd forintos értékéből annak csak 30 százaléka, 304 millió forint került a kasszájába,

hiszen a kerület csak egy kisebbségi, 49%-os tulajdonrészt birtokolt a projektcégben, a vételárat pedig a Táncművészeti Főiskola (ma már Egyetem) bérleti joga is terhelte.

A 2019-es önkormányzati választások után bűnszövetségben elkövetett csalás, hivatali visszaélés, illetve hűtlen kezelés gyanújával indult eljárás, ennek folyása azonban jól láthatóan nem befolyásolta a tervet.

A terület tulajdonviszonyai mindeközben átalakultak: a H. L. 2011-ben a tulajdonosok és a kerületi önkormányzat közös projektcégének, a Kazinczy Utcai Projekt Ingatlanfejlesztő és Ingatlanforgalmazó Kft.-nek a kezébe adta a többségi tulajdonrészt, ezzel egyidőben pedig a VII. kerületi önkormányzat, illetve a H. L.-lel ekkor azonos hátterű Cox-Invest Vagyongazdálkodó Kft. is szerzett egy-egy kisebb szeletet.

A projektcég mögül 2019-ben eltűnt az önkormányzat, helyére pedig egy részben ciprusi, offshore-hátterű vállalkozás érkezett, a helyzetet azonban nem ez, hanem a korábbi tulajdonosokhoz semmilyen szállal nem kötődő Forestay I. Ingatlanfejlesztő Alap 2021-es feltűnése változtatta meg, ami előbb a Cox-Invest részét vette át, majd idén februárban, a H.L. Projekt közbeiktatásával

a Kazinczy utca 40-48. alatti terület teljes egészét megvásárolta.A Forestay-csoport mögött álló két üzletember, a 2015–2019 közt a Külgazdasági és Külügyminisztérium külsős ingatlantanácsadójaként működő, a nemzetközi ingatlanpiacon hosszú ideje jelen lévő Botos Bálint, illetve partnere, az építészből ingatlanfejlesztővé vált Németh Péter kezében lévő RIGG Vagyonkezelő egy köztes cégen, az RK40 Zrt.-n át már 2018 januárjában, a VII. kerületi képviselő-testület eladásról szóló döntése után, de jóval az adásvételi szerződés aláírása előtt megjelent a H. L. Projektben, így több mint négy évet vártak arra, hogy a teljes területet átvehessék.

Korábbi munkák

Németh és Botos az elmúlt két évtizedben számos fontos projektet jegyeztek. Előbbi a Tippin Corporation munkatársaként egy műemléki védettségű berlini transzformátorház, a sötétbarna klinkertégláit mutató Humboldt (ép. Hans-Heinrich Müller, 1924–1926) irodaházzá és rendezvénytérré alakítását irányította, illetve számos magyar, német, illetve grúziai projektet juttatott el a megvalósulásig, közösen pedig egy sor érdekes munkát jegyeznek.

A Tippin színeiben a Szabadság téri egykori MTV-székház (eredetileg Tőzsdepalota, ép. Alpár Ignác, 1902–1907) fejlesztési, illetve befektetési vezetőiként – a projekt rajtuk kívül álló okokból nem halad előre – dolgoztak, a Forestay-csoport részeként pedig számos iroda fejlesztését, kivitelezését, illetve menedzsmentjét is magukra vállalták.

Eddigi legnagyobb munkájuk 2018-ban ért révbe: a kultikus Tűzraktér helyén létrehozták Közép-Európa egyik legnagyobb privát diákhotelét, a Dean’s College Hotel I-et, aminek nem csak a fejlesztését irányították, de részben saját beruházásként – a cégcsoporthoz tartozó Rigg Vagyonkezelő Zrt.-vel, illetve egy osztrák holdinggal közösen – hozták létre, átadása után pedig nem csak üzemeltetőivé váltak, de létrehozták a Forestay Diákhotel I. Ingatlanalapot, amin keresztül egy sor befektető válhatott annak a tulajdonosává.

A tervek

A hatósági építési engedélyezési rendszerbe feltöltött tervcsomagnak három lapja vált publikussá. Ezek kevés fogódzót adnak a tervezett utóddal kapcsolatban, az azonban egyértelmű, hogy az utód méreteivel teljes egészében kihasználná a rendelkezésére álló beépítési határokat, sőt,

a terület szélén álló, szórakozóhelyként hasznosított ipari épület teljes átépítésével is számol.

ÉTDR

A jelenlegi kocka magassága nem változna, ablakrendje, illetve homlokzatai azonban gyökeresen átalakulnának, így Erzsébetváros egyre fogyatkozó ipari örökségének egyik utolsó, az utca felé mutató, századfordulós jegyeket mutató tanúja tűnne el a környék képéből.

Vincze Miklós / 24.hu

Ennek már rég nincs akadálya: a múltja miatt legalább helyi védettséget érdemlő ház bontása 2020 augusztusában, míg a harminc év alatt számtalan táncost látott szomszédoké ugyanazon év júniusában kapott bontási engedélyt, ami a lejárata előtt természetesen meghosszabbítható.

A tervező (akinek neve a rendelkezésre álló tervlapokból nem derült ki) a szabálytalan alaprajzú,

a járda vonalától öt méterrel eltávolodva, egy fasor mögé helyezett

hotel tetejének jó részére intenzív zöldtetőt képzelt el, a hosszú időn át Ellátó Kertként működő telekrészt pedig belső kertté alakítják:

ÉTDR

A változás a környéken élők számára nyilvánvaló negatív hatásokkal jár majd, hiszen a szűk Kazinczy utca északi szakaszán, valamint a Dob, a Wesselényi és a Király utcákban a szállodavendégek miatt a jármű-, illetve gyalogosforgalom növekedésére lehet számítani, a beépítés pedig a környék sokszor már így is nyomasztó zsúfoltságát növeli tovább.

A Táncművészeti Főiskola korábbi otthonának műszaki állapota ismeretlen, így lebontásának rengeteg oka lehet, ezt azonban nem feltétlenül kellene egy, teljes szélességében a szomszédos bérház magasságához igazodó, a Belső-Erzsébetváros utcáin hömpölygő tömeget csak tovább növelő beépítésnek követnie. Az üzleti érdekek mentén mindez persze érthető, hiszen egy, a VII. kerületi önkormányzat által megszabott határoknál jóval kisebb utód építése nyilvánvalóan kisebb hasznot hozna.

ÉTDR A várható hotel legmagasabb pontja nem az utca, hanem a belső udvar felé néz majd.

A történet

1840-ben a terület szélén nyitotta meg kapuit a Scheibel József által alapított Első Magyar Gőzfürdő, ami 1908-ig a Duna szomszédos épületben felmelegített vizével, majd a pincében fúrt 11,3 méter mély kútból jövő talajvízzel működött.

Arcanum A homlokzat képe Kubinyi Ferenc és Vahot Imre Magyarország és Erdély képekben című, 1853-ban megjelent kötetéből.

A XIX. század derekának egyik legfontosabb építésze, az egri főszékesegyház mellett az esztergomi bazilikáért, a Császár fürdőért, a svábhegyi Karczag-villáért, illetve a Deák téri evangélikus templom arcáért is felelő Hild József  (1789–1867) tervei szerint született, hét évvel később a kőbányai Csősztornyot is megálmodó Zofahl Lőrinc (1791–1863) által átépített intézményt 1944 májusában már csak zsidók használhatták, a gettó létrejötte után pedig a terület halottasházává vált.

Arcanum A férfi izzasztóterem fekvőpadjai Kubinyi Ferenc és Vahot Imre Magyarország és Erdély képekben című, 1853-ban megjelent kötetéből.

A hatvanas évek végén lebontott alacsony szomszédok lakóépületek voltak, a 48. számú ház azonban a két világháború közti időszak egyik legfontosabb belvárosi élelmiszerüzeme, az 1908-ban alapított Schmolka és Kozma-féle húsfüstölde és szalámigyárnak, illetve fő raktárának adott otthont.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum / MuseumDigital

Helyét az államosítás után az Állami Húsfeldolgozó, majd a rendszerváltást követően a Délmagyarországi Húsipari Rt. vette át, hosszútávú hasznosítását azonban nem tudták megoldani, így egy tulajdonosváltást követően lebontott épületeinek helyén 2011-ben megszületett az Ellátó Kert nevű romkocsma, a Madách sétány mentén álló kockában pedig azóta is éjszakai klubok váltották egymást. Közülük a legújabb mindössze két héttel ezelőtt nyitott, a tervezett változások miatt azonban várhatóan nem sokáig működhet majd a jelenlegi helyén.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel a Forestay-t is megkerestük.

Frissítünk!

A Forestay-csoport egyik alapítója, Botos Bálint a 24.hu kérdéseire adott válaszában az ügy néhány, eddig nyilvánosságot nem kapott részletére is rávilágított: eszerint a korábbi tulajdonos nem az 1,04 milliárd forintos becsült érték 30 százalékáért, azaz 304 millió forintért jutott az ingatlanhoz, hiszen

ezzel az összeggel mindössze a Kazinczy Utcai Projekt Ingatlanfejlesztő és Ingatlanforgalmazó Kft.-ben lévő 49%-os önkormányzati tulajdonrészt vásárolták meg, mégpedig egy nyílt pályázat győzteseként.

Mindezen felül a vevőnek a Táncművészeti Egyetem bérleti jogát is meg kellett váltani:

ez további bruttó 508 millió forintba került.

Az önkormányzati tulajdonrészt a cég piaci áron vásárolta meg – tette hozzá Botos, hiszen a becsült ingatlanértékből a Táncművészetinek kifizetett több mint félmilliárdot levonva a 304 milliós forint máris magasabb a 49%-os rész valódi, a kisebbségi diszkont nélkül számított értékénél.

A befektető az építész nevét is felfedte: a terveket eszerint Tömösi Örs (Art-NT Építész Stúdió Kft.) szignózta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik