Kultúra

Filctollal színezett ki egy jászberényi emlékművet, elcsípték a rendőrök

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság / Police.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság / Police.hu
A férfi pontos motivációja nem ismert.

A török elleni harcok, illetve a hosszú hódoltsági időszak a mai Magyarország számos részén hagyott mély sebeket: így volt ez Jászberényben is, amit az Oszmán Birodalom katonái több mint száz éven át tartottak ellenőrzés alatt.

A ferences kolostor és környékéből született erőd sáncait a város végül 1840-ben bontatta le, a munkák során talált emberi maradványokat pedig egy tömegsírba helyezték, aminek helyét emléktáblával jelölték meg.

Az évtizedek alatt megkopott felirat mellett 1909-ben jelent meg a XX. századi magyar művészet egyik jól ismert szobrásza, Körmendi Frim Jenő (1886-1959) egy korai alkotása –

egy fejét az emléktábla előtt lehajtó, kezében zászlót tartó férfi alakja,

talapzatán néhány domborművel, illetve egy helyi tanító, Karádi Győző soraival:

Török, magyar egymás ellen / Küzdött itt vad gyűlöletben. / Hősei sok irtó hadnak / békén együtt itt porladnak.

Ez a munka vonta magára szerdán egy ötvenhárom éves jászberényi férfi figyelmét, aki festékekkel, ecsetekkel, ragasztóval, illetve filctollakkal érkezett a helyszínre, majd kiszínezte a törökre lesújtó magyar vitézt ábrázoló apró reliefet – olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében, ami hozzáteszi:

a rendőrök az emlékmű közelében, egy padon ülve találtak rá a férfire, aki a kifestett csatajelentet nézte,

jó eséllyel gyönyörködve a saját munkájában.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság / Police.hu

 

A nyomozók a rajeszközöket lefoglalták, az önjelölt művészt pedig előállították, és rongálás miatt gyanúsítottként kihallgatták. A férfi nem tett vallomást, így a motivációja nem ismert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik