Tudomány zöldövezet

A Hendra-vírus új variánsára bukkantak repülőkutyákban

Egy friss tanulmány alapján a Hendra-vírus új variánsát mutatták ki ausztráliai kis denevérek és repülőkutyák vizeletében – írja az IFLScience. A kórokozó lovakat és embereket is képes megfertőzni, a betegség gyakran halálos kimenetelű. Az eredmények azt sugallják, hogy a HeV-g2 nevű új variáns a véltnél elterjedtebb.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a Hendra-vírus egyre nagyobb problémát jelent. A kórokozó főként lovakat fertőz meg, esetenként viszont embereket is, a betegség pedig mindkét fajnál nagy arányban halálos. A vírus elterjedése egyelőre Ausztrália keleti részére korlátozódik.

A fertőzés tünetei igen változatosak lehetnek, enyhe esetben csak influenzaszerű, de sokszor végzetes légúti vagy neurológiai rendellenességgé fajul. Specifikus kezelés egyelőre nem elérhető, a páciensek standard intenzív terápiát szoktak kapni. Lovaknál már létezik vakcina, ami az emberi megbetegedés kockázatát is csökkenti.

tracielouise / Getty Images

Alison Peel, a Griffith Egyetem munkatársa és kollégái tanulmányukban az új Hendra-vírus egyik közelmúltbeli átterjedését vizsgálják. A kórokozó egy új-dél-walesi lovat fertőzött meg, az állat rövidesen elpusztult. A példány először negatív tesztet produkált, egy későbbi, a HeV-g2-re bevezetett teszt viszont már kimutatta a vírust.

A szakértők az új változatot egy szürkefejű repülőkutyától származó vizeletmintákkal vetették össze.

Az eredmények 99 százalékos azonosságot mutattak, úgy tűnik, a kórokozó fajok között terjedt.

A kutatók négy éven át queenslandi helyszíneken gyűjtöttek további mintákat, és a HeV-g2-t több fajnál is kimutatták. Igaz, a variáns elenyésző arányban volt jelen a mintákban.

Peelék szerint az új Hendra-vírus a véltnél elterjedtebb. A csapat úgy véli, jobban kellene monitorozni a kórokozót a természetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik