Tudomány

Így hódították meg a varjak a világot

Peter Steffen/dpa
Peter Steffen/dpa

A varjak kifejezetten okos madarak, sorra készülnek kutatások azzal kapcsolatban, mennyire intelligensek is valójában. Nemrég volt hír, hogy varjakkal szedetik a cigicsikkeket egy svéd városban, de Franciaországban is volt már hasonló példa, csak ott vidámparkban dolgoztak a madarak. Rokonaik, a szarkák pedig nemrég egy ausztrál kutatást hiúsítottak meg azzal, hogy segítettek egymásnak megszabadulni a nyomkövető szerkezetektől. Nem kérdés tehát, hogy okos állatokról beszélünk – a nagy agyuk pedig kétségkívül segítségükre van abban, hogy ilyen sikeres faj legyenek.

Kapcsolódó
Túljártak a kutatók eszén a szarkák
Egymásról húzták le a nyomkövető hevedereket, a kutatók szerint ez az önzetlenség jele.

A varjúfélék az egész világon elterjedtek, amit alapvetően eddig arra vezettek vissza, hogy remek repülési képességeiknek hála messzire eljutottak. A Nature Communications szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban közrejátszhatott a sikerességükben a nagy testük és a nagy agyuk is, ezek ugyanis hasznukra lehettek az új klímakörülményekhez való alkalmazkodásban – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény.

A Washington Egyetem kutatói szerint egy faj globális terjedésénél azt is figyelembe kell venni, hogy nemcsak eljutni kell az új élőhelyekig, hanem ott túl is kell élni – ebben lehetnek olyan ügyesek a varjúfélék. A szakértők szerint mindez azért lehetséges, mert

rendelkeznek az ehhez szükséges tulajdonságok speciális kombinációjával.

A varjak és a hollók azért lehetnek ügyesebbek a terjeszkedésben, mint a többi varjúféle, mert hozzájuk képest nagyobb a szárnyhosszuk, nagyobb testmérettel és nagyobb relatív agymérettel rendelkeznek.

A nagyobb szárnyfesztávolság nagyobb repülési kapacitást jelent, azaz lehetővé teszi, hogy a madarak eljussanak gyakorlatilag bárhova a bolygón. A testhez képest nagyobb agy arra utal, hogy az ősi varjak és hollók viselkedésükben megfelelően rugalmasak voltak, és okosabbak voltak, mint a többi varjúféle, így az alkalmazkodóképességük is nagyobb volt. A nagyobb testméret versenyelőnyt jelentett számukra a kisebb madarakkal szemben, ez is segítette a megtelepedésüket az új helyeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik