Az MSZP választási tevékenységét irányító testület egészen a 2010-es választásig lesz a párt politikai centruma. Lendvai emlékeztetett arra, hogy a háromtagú ügyvezetés azért jött létre, hogy a párton belüli törésvonal létrejöttét megakadályozzák. Most új törésvonalakat kell megelőzni, és új, szélesebb együttműködési formát kell találni – indokolta a pártelnök, hogy miért hozták már most létre a bizottságot. Új munkaformaként működnek a választási bizottság mellett létrehozott munkacsoportok, amelyek a választási program téziseinek megalkotására, az országos lista összeállítására, illetve a társadalmi szövetségesek megkeresésére szolgálnak. A végső döntést a kongresszus mondja ki.
Lendvai Ildikó áprilisban többek között azzal a feltétellel vállalta a pártelnökséget, hogy létrehoznak és a következő tisztújításig működtetnek egy háromfős ügyvezetését, amelynek tagja Lendvai Ildikó mellett Kiss Péter és Szekeres Imre lett. Az MSZP honlapján olvasható alapszabály szerint a párt választási tevékenységét a választási bizottságok irányítják, ezeket helyi, területi és országos szinten kell létrehozni. Ezek a testületek ellátják a választással kapcsolatos közjogi feladatok előkészítését és gondoskodnak a választási kampány megszervezéséről. Az alapszabály szerint az országos hatáskörű testület jogosult a pártszervezetektől és testületektől tájékoztatást kérni, megsemmisítheti a helyi szervezetek a párt választási érdekeit sértő döntéseit.
Az alapszabály szerint az MSZP országos választási bizottságának tagja a pártelnök, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, a párt elnökhelyettesei, alelnökei, a választmány elnöke, a parlamenti frakció vezetője, a pénztárnok, a pártigazgató és a kampányfőnök, további tagjait az országos elnökség javaslata alapján a választmány választja meg. A 2006-os országgyűlési választásokat megelőzően 2005 júniusában jött létre az MSZP országos választási bizottsága, amelyet akkor Gyurcsány Ferenc kormányfő, a párt miniszterelnök-jelöltje vezetett.
