Belföld

Vizsgálat lesz a nemzeti vagyonkezelőnél

Vizsgálat indul, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél történt-e olyan, jogos aggodalomra okot adó tevékenység, ami miatt kormányzati intézkedésre van szükség - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában.

A kormányfőt Jakab Istvánt fideszes képviselő kérdezte az állami földvagyonról, majd idézte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelő- és ellenőrző bizottságának jelentését, mely szerint a szervezet tavalyi működésében jelentkező zavarok, a vagyontörvényben előírt határidők be nem tartása, a társaság törvényes működésének hiányosságai felvetik a tanácsnak, tagjainak és a zrt. vezérigazgatójának felelősségét.

A miniszterelnök azt mondta, a kormány dolga, hogy megvizsgálja az említett jelentésben szereplő állítások igazságtartalmát. “Meg fogom vizsgáltatni, történt-e jogos aggodalomra okot adó tevékenység a nemzeti vagyonkezelőnél, ami miatt a kormány intézkedésére szükség van, ezzel kapcsolatban belső vizsgálatot rendelek el” – közölte.

A miniszterelnök reagált a fideszes képviselő ezt megelőző felvetésére is. Jakab István azt mondta, hogy az állami tulajdonú földvagyon hasznosításával, különösen a privatizációval nagyon komoly gondok vannak. Az állami földek értékesítése jelentős mértékben megnőtt az elmúlt időszakban – mondta, hozzátéve: a bábolnai ménesbirtok vagy a kerteskői gazdaság értékesítése az ügyészség előtt van, az ügyek egy részében a rendőrség nyomoz. “Mikor érik meg, hogy a nemzeti szuverenitás alapját jelentő földdel úgy gazdálkodik a magyar állam, hogy valóban magyar polgár érdekében hasznosuljon?” – kérdezte az ellenzéki képviselő.

A kormányfő általánosságban egyetértett azzal, hogy a magyar állam dolga, hogy jó gazda módjára gazdálkodjon az állami tulajdonú földekkel, vigyázzon azokra, s ha értékesíti őket, akkor azt jó áron, átlátható módon tegye.Abban sincs vita, ha ezek a szempontok sérülnek, akkor ezeket ki kell vizsgálni, ez az ügyészség, a nyomozóhatóságok feladata – közölte. Megjegyezte: “földhöz kapcsolódó jogokat több kormány is értékesített, ha jól emlékszem, a Fidesz-kormány is”.

A miniszterelnök Bábolna és Kerteskő kapcsán azt mondta, minden ilyen ügyet alaposan meg kell vizsgálni. Ha az ügyészség ebben talál kivetnivalót, akkor megteszi az ezzel kapcsolatos büntetőfeljelentéseket vagy intézkedéseket – fűzte hozzá. Miniszterelnökként, ha azt tapasztalja, hogy ilyen gyanú van, akkor az általa közvetve vagy közvetlenül felügyelt szervezeteknél minden esetben szokott kezdeményezi belső vizsgálatot, eljárást – hívta fel a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik