Az Európai Bizottságnak vaskos dossziéja van, hogy annak alapján lefolytassa a hivatalos jogállamisági eljárást Magyarországra vonatkozóan – nyilatkozta Didier Reynders igazságügyekért felelős uniós biztos kedden, az európai ügyekért felelős tagállami miniszterek luxemburgi tanácskozása után, az MTI szerint. Reynders szerint fontos, hogy a jogállamisági párbeszédet még nemzetközileg feszült helyzetben is folytassák, hogy az EU megmutassa:
a nemzetközi rendnek vannak szabályai, ezeket a szabályokat komolyan vesszük, védjük és előmozdítjuk a jogállamiságot.
A biztos elismeréssel szólt a magyarországi digitalizálás fejlődéséről, azonban hangsúlyozta, az EU-nak továbbra is aggályai vannak a magyar igazságszolgáltatási rendszer, a korrupcióellenes fellépés, a médiaszabadság és a fékek és ellensúlyok rendszerének terén. A médiával kapcsolatban kiemelte, az állami hirdetések jelentős része továbbra is lehetővé teszi a magyar kormány számára a közvetett politikai befolyás gyakorlását. Továbbá
a médiahatóság egy független rádióállomás szolgáltatási jogosultságát is elvette.
Mint mondta, Magyarországot illetően eszmecserét folytattak a bizottság legutóbbi jogállamisági jelentéséről. „A magyar kormány részéről azt a garanciát kaptuk, hogy folytatjuk a legújabb – júliusra várható – jelentésről a párbeszédet, miután Magyarország a választásokig felfüggesztette részvételét ebben a diskurzusban” – mondta. Hozzátette, ebben a jelentésben ajánlást fognak megfogalmazni minden tagállam számára, mert „ezek alapvető fontosságúak az előrelépéshez”.
Újságírói kérdésre a biztos így nyilatkozott: „a bizottság elnöke, Ursula von der Leyen múlt heti plenáris ülésen tett bejelentése elindítja a Magyarországgal szembeni hivatalos eljárást, amely a következő hetekben veszi kezdetét egy, már tavaly novemberben megkezdődött közigazgatási eljárást követően, de az intézkedés pontos kereteiről az eljárás során döntenek majd”.
Reynders arra is kitért, hogy a magyar választási eredmények, amik ismét kormánypárti többséget hoztak a parlamentben, nem jelentik azt, hogy ne szabadna vitát folytatni a jogállamiságról. „A jogállamiság a többség számára is korlátokat jelent. Azt jelenti, hogy az uniós szerződésekben és a nemzeti alkotmányokban rögzített egyéb értékek teljes tiszteletben tartásával kell cselekednie” – magyarázta. Kiemelte:
a magyar gyermekvédelmi törvény diszkriminatív az LMBTQ közösségre nézve, és e kisebbség érdekeit is védeni kell, tehát a parlamenti többség nem lehet magyarázat a diszkrimináció hiányára.