Belföld

Varga Judit: A jogállamisági jelentések kettős mércét alkalmaznak

MTI / Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint „kettős mérce” jellemzi a Európai Bizottság országspecifikus jogállamisági jelentéseinek megállapításait Magyarországra és Lengyelországra vonatkozóan. Erről az MTI brüsszeli tudósítója számolt be az EU-tagállamok általános uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek luxembourgi tanácskozása után kedden.

Varga a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a miniszterek az úgynevezett éves jogállamisági párbeszéd keretében több tagország, így Magyarország, Hollandia, Ausztria, Luxemburg és Málta esetében tekintették át a jogállamisági elvek gyakorlati érvényesülését. Közölte, hogy a jelentésekkel kapcsolatos magyarországi aggodalomra, amely szerint azok állítólag „kettős mércét” alkalmaznának „nem érkezett jogi válasz”. Szerinte ez megerősítette Magyarország aggodalmát, hogy a jogállamisági jelentés tovább mélyíti a tagállamok közötti árkokat.

Azok az országok, ahol nemzeti konzervatív kormány van, soha nem lehetnek jó tanulók

– panaszolta a miniszter újságíróknak, majd annak az igényének adott hangot, hogy az Európai Bizottság ismerje el: a magyar jogszabályok megfelelnek az európai elvárásoknak. Varga hozzátette, az ukrajnai háború okozta „kiélezett helyzetben” arra kéne koncentrálni, ami az EU tagállamait összeköti, nem pedig arra, ami az árkokat mélyíti.

Szerinte az egység, a szolidaritás, a nyitottság jegyében kellene beszélgetni egymással, nem pedig egymást megbélyegezve.

A jogállamisági eljárás Magyarországgal szembeni megindításáról azt mondta: a bizottság szervezeti és működési szabályzata szerint még nem született döntés. Szerinte a kommunikáció megelőzte a tettet, döntés várhatóan szerinte ugyanis csak április végén születik. Szerinte „jogi és tartalmi nonszensz”, hogy „nincs elkövetési tárgy”, amellyel kapcsolatban szabálytalan pénzköltés történhetett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik