Nagyvilág europoli

Megindult a jogállami mechanizmus Magyarország ellen

Hivatalosan is elküldték azt a levelet a magyar kormánynak, amely szerint megindul a kondicionalitási, más nevén jogállami mechanizmus az ország ellen – ezt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be kedden az Európai Parlamentben, ahol most először tartottak olyan eseményt, amelyen a képviselők kérdezhettek a bizottság elnökétől.

A bejelentés rövid tapsot kapott a teremben. A levelet nemrég küldhették el, mert Von der Leyen a kérdések órájának elején Stéphane Séjourné liberális frakcióvezető kérdésére még csak azt mondta, hamarosan bejelent valamit ezzel kapcsolatban.

A jogállami mechanizmus olyan eszköz, amellyel az Európai Bizottság el tudja venni a tagállamoktól az uniós támogatásokat, ha bebizonyosodik, hogy a tagállam megsérti az EU alapvető értékeit, és ami a legfontosabb kitétel, ezzel árt az unió költségvetésének is.

A mechanizmus eredetileg arra született, hogy vissza tudja fogni a tagállamok uniós alapértékekkel szembeni viselkedését, de valamivel gyengébb eszköz legyen, mint a hetes cikk szerinti eljárás, amely elveheti a tagállam szavazati jogát a tanácsban. Hosszú tárgyalások során a mechanizmus sokat finomodott, és mostanra alapvetően inkább az uniós költségvetés, mint az uniós alapértékek védelmére szolgál.

A mechanizmus megindítása nem jelenti azt, hogy innentől nem jönnek pénzek Magyarországra. Most egy hosszú, akár hónapokig tartó párbeszéd kezdődik Magyarország és az EU között, végül a bizottságnak meg kell határoznia, hogy hol és milyen mértékben sérülnek az uniós alapértékek és a költségvetés, majd megszabnia erre egy szankciót.

Végül erről kell szavaznia az Európai Tanács tagjainak. Itt most Lengyelország sem tudja majd megvédeni Magyarországot, mert a mechanizmus elfogadásához elég a minősített többség.

A mechanizmust 2020 végén fogadták el, de a magyar és a lengyel kormány megtámadta azt az uniós bíróságon. Ennek a célja az volt, hogy a választások előtt ne léphessen életbe, de főleg ne tudjanak pénzeket elvonni Magyarországtól. Végül a bíróság februárban söpörte le a magyarok és lengyelek aggályait, de akkor már olyan kevés idő volt a választásig, hogy egyértelműen politikai döntés lett volna elindítani, ezért nem tették meg.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik