Belföld

Baloldalazással válaszolt a kormány a jogállamisági mechanizmus bejelentésére

MTI / Kovács Attila
MTI / Kovács Attila

Reagáltak kormányzati szereplők az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen keddi bejelentésére, mely szerint a Bizottság kiküldte az értesítést arról, hogy megindul Magyarország ellen a jogállamisági mechanizmus.

A bejelentésre Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI közleménye szerint úgy reagált:

Brüsszel hibázik, amikor „ugyanazt a nótát fújja”, mint a magyar baloldal, azt ugyanis a magyarok most utasították el nagy többséggel

A közleményben felhívják a figyelmet a vasárnapi választások eredményére, és azt is hozzáteszik, hogy az – egyébként érvénytelenül zárult – úgynevezett gyermekvédelmi népszavazáson hány „ember fejezte ki egyetértését.”

Gulyás szerint emiatt „nem a most vereséget szenvedett magyar baloldal igényeit kellene teljesítenie a bizottságnak”, hanem vissza kellene térni a „józan észhez és a párbeszédhez”. A magyar kormány szerinte erre mindig nyitott volt. Gulyás a közlemény szerint emellett arra kérte „Brüsszelt”, hogy ne büntesse meg a magyar választókat.

Varga Judit igazságügyi miniszter a vonatkozó Facebook-posztjában szintén az ellenzékhez méregette hazánk európai szövetségeseit, mondván, óva intené „Brüsszelt”, hogy „felüljön a magyar baloldal hullámvasútjára.”

„Brüsszel ne kövesse el ugyanazt a hibát, amit a magyar baloldal!”

– fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Varga szerint az eljáras elindításának feltételei nem teljesültek, minthogy arról szavaznia kell a biztosok kollégiumának, és a magyar kormánynak meg kell kapnia erről a hivatalos értesítést is. Azt írta, várják a hivatalos értesítést, és reagálni fognak rá. A poszt további részében a miniszter is a választási eredményeket és az érvényteren népszavazás eredményeit citálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik