Az űrverseny egy ideje már nem nagyhatalmak vetélkedése, sokkal inkább milliárdosok cicaharca. Az Amazon-vezér Jeff Bezos a Blue Originnel, Richard Branson a Virgin Galactic-kel próbálkozik, ám egyikük sem jutott addig, mint Elon Musk. A Visszatérés az űrbe egyértelműen meg is mutatja, melyik hármuk közül a legsikeresebb: nem kisebb jelentőséget tulajdonít a SpaceX megálmodójának, minthogy annak az embernek nevezze, aki visszajuttatta az amerikaiakat az űrbe. Jimmy Chin és felesége, Elizabeth Chai Vasarhelyi nem először csap le világszenzációkra: Alex Honnold hajmeresztő mászását Oscar-díjas filmmel vitték vászonra (Free Solo), legutóbb pedig a Thaiföldön barlangban rekedt focicsapat mentőakcióján keresztül mutatták be a hős mentőket (The Rescue). Ezúttal azt az embert választották, aki a Marsra vinné az embert.
A film papíron a 2020-as történelmi misszió köré épül, amely során az űrsikló program bezárását követően először juttattak fel az amerikaiak űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra, ráadásul mindezt egy kereskedelmi űrhajóval tették. Azért csak papíron, mert
Ez már csak abból is látszik, nehéz eldönteni, ki a főszereplő: a nemzeti hősökként ünnepelt asztronauták vagy Musk, aki minden pénzét álmába, a SpaceX-be tolta bele? A válaszért elég ránézni a film plakátjára: a milliárdos átszellemülve nézi, ahogy rakétája az égbe megy, és ahogy segítségével Amerika visszatérhet az űrbe. Ahhoz persze kétség sem fér, hogy Musk nemcsak az üzleti élet, de a popkultúra meghatározó részévé is vált, a Visszatérés az űrbe egyértelműen dicshimnusz a milliárdoshoz.
A film keretét az űrhajósok történelmi utazása adja: rázárják a Dragon űrkapszulában feszülten várakozó asztronautákra az ajtót, miközben Musk távolról figyeli a füstölgő kilövőállomást, közben olyan bölcsességekkel narrálja a történelmi lépést, minthogy „a Föld az emberiség bölcsője, de a bölcsőt egyszer el kell hagyni, hogy a csillagok közé mehessünk tágítani az emberi ismereteinket”. Ugyan Doug Hurley és Bob Behnken csillagközi utazásán a fókusz, őket legalább egy jó fél órára nélkülözi még a dokumentumfilm. Előbb ugyanis azok számára is megmagyarázza, miért kell visszatérni az űrbe, akik nem feltétlenül naprakészek világűrügyileg. Előbb bemutatja a Challenger és a Columbia űrisklók tragédiájával súlyosan terhelt amerikai űrtörténetet, amelynek egy fontos fejezete zárult le 2011 júliusával, az Atlantis űrsikló földet érésével. Ez nem jelentette azt, hogy az amerikaiak többé nem mentek az űrbe, ám mindehhez egy olyan békát kellett lenyelniük, amit nem volt egyszerű: csak az oroszok és az űrhajóik segítségével voltak képesek erre.
Ezt követően kezdtek nyitni a magáncégek felé, és itt jött a képbe Musk. A film végigköveti az idén épp a huszadik születésnapját ünneplő SpaceX felemelkedését, azt, ahogy a fiatal üzletember a PayPal eladásából származó összes pénzét abba öli, hogy rakétákat juttasson az űrbe. Musk a filmben elmondja, hogy életében akkor állt a legközelebb az idegösszeroppanáshoz, amikor sorozatos kudarcokat vallottak a fellövésekkel, és gyakorlatilag azt nézte végig, ahogy több millió dollárja ég el a kilövőállomásokon. A siker az utolsó utáni pillanatban jött, a többi pedig már történelem: a NASA elsőként kötött szerződést magáncéggel, mára pedig a SpaceX komolyabb kihívók nélkül zsebeli be sorra az amerikai állami megrendeléseket. Az ő űrhajójuk viszi például majd a Holdra az Artemis-misszió asztronautáit, leszerződtek az USA légierejével, de a Jupiter Europa nevű holdjának tanulmányozására is a cég Falcon Heavy nevű hordozórakétája indul majd el 2024-ben.
Mindezeket az a küldetés alapozta meg, amelyről a dokumentumfilm is szól: 2020-ban kilenc év után először vitt Amerika saját járművel asztronautákat az űrbe, egyúttal bebizonyították, hogy nincsen szükség többé sem az oroszokra, sem a rakétáikra. A film végigköveti a két asztronauta felkészülését a pandémia kellős közepén, családjaik bevonásával még az érzelmi húrokat is megpengetik, hogy aztán végre kilőjék őket. Elon Musk ide vagy oda, a film legerősebb pillanatai azok, amikor űrsétára indulnak az asztronauták, és a semmiben lebegve érik őket a nap első sugarai. A vezérlőteremben feszülten figyelő SpaceX-vezérnél szintén lényegesen izgalmasabb részek azok, amikor a Nemzetközi Űrállomás mindennapjait látjuk, bár ebből a kétórás játékidőhöz képest fájóan keveset kapunk.
A Visszatérés az űrbe egyben azt is előrevetítheti, hogy a Netflix tényleg nagyban számít Muskra. Nem ez volt ugyanis az első közös munkájuk, tavaly szeptemberben egy egész érdekes formátumú műsorral jelentkeztek. A Countdown: Inspiration4 Mission to Space egy valós idejű dokumentum, amelyben az ugyancsak a Dragonban feljuttatott űrturisták sztoriját mesélik el. Abban Musk még csak epizódszerepet kapott, néhány mondatban ismerteti terveit a multiplanetáris civilizációról, pont addig, hogy az arcával reklámozhassák a filmet. A Netflix újabb darabjában azonban
Muskot vélhetően ebben a pillanatban is árgus szemekkel figyelheti a streamingszolgáltató átvitt értelemben és szó szerint is, az legalábbis már ebből és az előző dokumentumfilmből is kiderül, hogy a SpaceX-nél gyakorlatilag minden mozzanatot videóra vesznek. Ez nyilván egy ilyen, az űripart az alapjaiban felrázó forradalmi mozgolódás során érthető, ráadásul Musk maga tényleg egy megkerülhetetlen figurája a mai világnak, mégis kicsit fókuszát veszti tőle a film, amelyben egy történelmi jelentőségű eseményt elhomályosít a mögötte álló milliárdos árnyéka.
A Visszatérés az űrbe elérhető a Netflix kínálatában.
