Tudomány

Leszállt az utolsó űrsikló

Hivatalosan is véget ért az amerikai űrsiklóprogram. Csütörtökön 11:57 perckor sikeresen landolt Floridában az Atlantis űrrepülőgép.

A leszállás sikeresen megtörtént a Kennedy űrrepülőtéren. Az időjárás kedvezett az űrsikló földet érésének. Az Atlantis utolsó küldetését befejezve kedd reggel, július 19-én fordult vissza a Nemzetközi Űrállomásról a Földre.

Az űrrepülőt 1979-ben kezdték építeni. Az első felszállás nagyjából 26 esztendeje 1985. október 3-án történt, és azóta már 32 repülést hajtott végre. Az utolsó küldetése a jelenlegi STS-135. Az Atlantis nevéhez fűződik a Galileo és a Magellan szondák elindítása 1989-ben.

Segítségével állították pályára 1991-ben a Compton gammatávcsövet. Részt vett a Shuttle–Mir repüléseken, és repült a Mir űrállomásra és a nemzetközi űrállomásra is. 2009-ben általa végeztek javításokat a Hubble űrteleszkópon.

Az utolsó űrsiklót július 8-án magyar idő szerint 17:29 perckor lőtték fel négy asztronautával a fedélzetén, szintén a Kennedy űrközpontból.

A vele utazó csökkentett létszámú legénység küldetését a következőkben határozták meg: utánpótlás szállítása a nemzetközi űrállomásra a Raffaello többcélú szállítómodul belsejében, majd segítették az űrállomás személyzetének űrsétáját július 13-án.

Az űrrepülőgépek ötlete már a Holdra szállást megelőző esztendőben felvetődött a NASA ekkor kezdte ugyanis kidolgozni az űrsiklók terveit.

Az utolsó Atlantis űrsikló fellövésével és visszatérésével örökre véget ért egy történelmi űrprogram. Ha a legtöbbet utazó űrsikló repüléseit összeadjuk, az amerikaiak a Naptól a Jupiterig jutottak volna. (Bővebben az űrsiklók történetéről…)

A Space Shuttle program befejeződésével az amerikai emberes űrutazás szűk esztendei következnek nagyjából 2016-ig.

Az űrsiklók nyugdíjba vonulása után várhatóan csak az orosz szojuzokkal juthatnak el asztronauták a Nemzetközi Űrállomásra.

A United Space Alliance cég felvetette azt az ötletet is, hogy meghosszabbítaná az űrsiklóprogramot: turistákat utaztatna a nyugdíjazott járművekkel. A hivatalos információk alapján az utolsó űrsiklókat, a Discoveryt, az Endeavourt és az Atlantist múzeumokban fogják kiállítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik