Először rövid ideig tartó, de nagyon erős szélvihar és jégverés csapott le a megye déli, délkeleti részére, nagyjából ugyanott, ahol öt nappal ezelőtt. A viharkárok elhárítása még alig kezdődött el, amikor kora este jelentős mennyiségű esővel és viharos széllel újabb zivatar érte el Zala déli részét. A nagykanizsai tűzoltókhoz az első vihar után alig fél órával már több mint 50 bejelentés érkezett. Az ügyeletes tájékoztatása szerint a város környékén főként fakidőlések miatt kellett közbeavatkozniuk, s több, főként palatetős ház tetejét is megrongálta a jég Nagykanizsán, Borsfán és Sandon.
Nagykanizsa (MTI)
A távirati iroda tudósítója azt tapasztalta, hogy a 7-es főút Nagykanizsát elkerülő szakaszán és a belváros számtalan utcájában többméteres fákat és ágakat döntött ki és tört le a szél, több helyen kikerülni sem lehetett a fadarabokat. Sormásnál kettétört egy villanyoszlop is, emiatt a főút felett átívelő vezeték alig néhány méterre került a talajtól, itt a rendőrök biztosították az áthaladást.
A jégverés személyautókban is kárt okozott, szélvédőket, tükröket tört össze. A vihar ideje alatt több járművezető benzinkutak védőteteje és felüljárók alatt keresett menedéket, de volt, ahol éppen emiatt csúsztak egymásba az autók. Kiskanizsán és Sormáson a fa tetőszerkezeteket is megbontotta a vihar.
A megyei katasztrófavédelem ügyeletese később úgy összegezte, hogy Lentit kivéve gyakorlatilag a Zalában dolgozó összes tűzoltót Nagykanizsa környékére irányították, de ide Somogyból is kértek segítséget, Lentibe pedig Vas megyéből, Körmendről kaptak erősítést. A rendkívül erős szél Sandon egy csirketelep tetejét szinte teljesen letarolta, Kiskanizsán pedig valószínűleg lakhatatlanná vált egy épület a letépett tető miatt. A bejelentéseket kora estig még nem tudták összesíteni, de jellemzően fakidőlés, vízbetörés, sárfelhordás miatt riasztották a tűzoltókat Zala megye déli részén.
(MTI)
Somogyban a jégesővel érkező vihar tetőket rongált meg, fákat döntött ki kedden kora este. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére folyamatosan érkeznek a bejelentések a viharkárokról, este nyolc óráig több mint húsz riasztást kaptak. Inkén és Iharosberényben a szél cserepeket sodort le a tetőkről, egy házról a teljes tetőzetet elvitte. Nagyatád, Csurgó, Böhönye, Segesd és Somogyszob térségében az öt-tizenöt perces intenzív esőzéssel érkező jég elverte a termést, ablakokat, szélvédőket tört be.
Pécs (MTI)
A viharos erősségű szél fákat döntött ki, ágakat tört le a dél-somogyi térségben. Bárdudvarnokon és Háromfán ezer ember maradt áram nélkül, a helyreállításon dolgoznak a szakemberek, ahogy a tűzoltók is folyamatosan kapják a riasztást a viharkárok miatt – tette hozzá Antalicz Lóránd.
Számos helyen okozott károkat a kedd esti vihar, valamint az azzal érkező eső, jégeső Pécsett és környékén – közölte a baranyai katasztrófavédelem ügyeletese. A tűzoltókat több tucatszor riasztották, mert a viharos erejű szél 10-15 méter magas fákat döntött házakra és utakra, néhol diónyi nagyságú jég hullott, amely például Kővágótöttösön betörte egy családi ház dupla üvegű ablakait.
