Tech

A legtöbben tavaly vettek először kriptót

Getty Images
Getty Images

Az amerikai Gemini kriptotőzsde felmérése szerint az amerikai, latin-amerikai és ázsiai kriptopénz-tulajdonosok közel felére igaz, hogy először tavaly vásárolt kriptót – írja az IT Café.

A 20 országot érintő kutatás szerint 2021 nagy év volt a kriptopiacnak, sok régióban az infláció hajtotta fel az érdeklődést.

A felmérés során megkérdezett emberek 41 százaléka rendelkezett valamilyen kriptopénzzel Brazíliában és Indonéziában, az Egyesült Államokban és a briteknél pedig 20 és 18 százalék ez az arány. A digitális valutát vásárlók 79 százaléka úgy nyilatkozott, hogy hosszú távú befektetési céllal invesztáltak a kriptóba.

A kutatásból kiderül továbbá, hogy ahol gyengült a helyi fizetőeszköz, valamint nőtt az infláció, ott ötször nagyobb a valószínűsége, hogy az emberek kriptopénzt terveznek vásárolni az infláció elleni védekezésként. Amíg Amerikában és Európában mindössze a megkérdezettek 16 és 15 százaléka gondolja úgy, hogy a kriptopénz bármit érhet az inflációval szemben, addig Indiában és Indonéziában ez az arány már 64 százalék. Utóbbi két ország fizetőeszköze 17,5 és 50 százalékot gyengült a dollárral szemben – előbbi 5 év alatt, utóbbi 2011 és 2022 között.

Kapcsolódó
Minden nap hallasz róla, de fogalmad sincs, hogy micsoda: bemutatjuk az NFT-t
Egyre többször hallani a kriptopénzes körökben beindult befektetési módszerről, az NFT-ről, ezért összeszedtük, mit érdemes tudni róla.

Európában az emberek 17 százalékának volt kriptopénze 2021-ben, akinek pedig nincs, azok közül csupán 7 százalék tervezi annak vásárlását a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik