Belföld

Kokainkereskedőkre csaptak le a Hárs-hegyen

police.hu
police.hu

Kokainkereskedőkre csaptak le a Hárs-hegyen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelentős mennyiségű cuccal van kevesebb kevesebb az utcán a rajtaütés után.

Több hónapnyi előkészítő munka után március 30-án indult az akció. A felderítők már jóval a találkozó időpontja előtt elfoglalták pozíciójukat, majd vártak, amíg a parkolóba szervezett légyottra megérkezett a nő és a férfi. Akkor csaptak le, amikor a drog gazdát cserélt, majd bilincselve előállították a 38 éves budapesti nőt, valamint a 39 éves budakeszi férfit.

A nyomozás adatai szerint a 38 éves nő legalább tavaly szeptembere óta heti rendszerességgel árulta a kokaint ügyfeleinek, többek között az akcióban elfogott 39 éves férfinek, aki saját vevőit is ellátta a vásárolt mennyiségből.

police.hu

A rendőri közbeavatkozás közel 23 gramm, papírdobozba rejtett drog átadás-átvételét hiúsította meg, amely a nő kezéből egy rövid időre egy bokorba dobva landolt, majd a  bűnjelkamrába került. Ahogyan azok a cuccok is, amiket a két érintett lakásán foglaltak le a kutatásokon.

A férfi otthonában további bruttó 38 gramm, az előzetes szakértői vélemény szerint kokaint találtak. A nő lakásán, illetve autójában lefoglalt bűnjelek listája hosszabb: bruttó 333 gramm fehér por, két digitális mérleg, két, fehér porral szennyezett kanál, nejlontasakok, fóliatekercsek.

– közölte a rendőrség.

B. Katalin és H. Péter nem tett vallomást, és a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen is panasszal éltek. A kereskedés gyanúsítottjain kívül a felderítők elfogtak három, ügyfélkörbe tartozó fogyasztót is, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az azóta letartóztatott B. Katalin és H. Péter ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik