Gazdaság

Magyar típusú bankadót tervez a horvát kormány

Horvátországban a magyarhoz hasonló, az államháztartási helyzet javítását szolgáló banki különadó bevezetését tervezi a kormány.

A Poslovni Dnevnik című gazdasági lap szerint Ivan Suker pénzügyminiszter az utóbbi hetekben vezető bankárok előtt utalt arra, hogy a mérlegfőösszeg alapján megállapított adót vethetnek ki a bankokra.

A Vecernji List című napilap is hasonló beszámolót közölt, hozzátéve, hogy az elképzelés az idei költségvetés felülvizsgálatának részeként formálódik, és a kabinet a hónap végén hozhatja nyilvánosságra.

A pénzügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a lapértesüléseket. Ugyanakkor a kormányzat megerősítette, hogy tervezik a költségvetés átalakítását, ennek időpontja pedig augusztus vége, szeptember eleje lehet.

Horvátországi szakértők szerint a kormánynak inkább a kiadáscsökkentésre kellene koncentrálnia, és nem az adóemelésre, amivel tavaly már próbálkozott, amikor a költségvetés bevételei meredeken csökkentek.

“Horvátországnak a közkiadások lefaragására van szüksége, és nem adóemelés vagy új adók bevezetése árán elért bevételnövelésre. A bankokra kivetett adó visszafogná a hitelezést és lassítaná a gazdaság kilábalását a válságból” – mondta Zdeslav Stanic, a francia Siciete Genarale csoporthoz tartozó Splitska Banka elemzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik