Gazdaság

Drágább hitelezéshez vezethet a bankadó

A bankadóval nem oldódnak meg Magyarország gazdasági gondjai, mivel a különadót a bankok át fogják hárítani ügyfeleikre, akik drágábban fognak hitelhez jutni.

A koppenhágai központú, online kereskedésre és befektetésekre szakosodott Saxo Bank az elemzésben úgy ítéli meg, hogy a gazdasági válságból való kitöréshez a magánszektor beruházásai szükségesek, ehhez azonban méltányos árú hitelek kellenek.

Ha azonban a hitelezés akadályba ütközik, a beruházások csökkenni fognak, és a válság leküzdése is elhúzódik. “A legrosszabb esetben a hitelek elérhetőségének beszűkülése akár még a válságot is tovább gerjesztheti” – fűzik hozzá.

A bank szerint Magyarország ezenkívül hitelességét is elveszítheti: “nagy tétben játszik” az, aki az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF-fel) tárgyalva “homlokegyenest az ellenkezőjét teszi annak, amit a tárgyalópartnerei javasolnak”. Az elemzésben hozzáfűzik: az IMF rendszerint az utolsó hitelforrás egy ország számára.

A bankadó kapcsán emlékeztetnek: egy kormányzati módosítás után a korábbi 0,45 százalék helyett az adó 0,5 százalékkal terheli meg azokat a banki eszközöket, amelyeknek 2009 év végi értéke 50 milliárd forintnál nagyobb volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik