Belföld csatatér '22 - budapest 3. evk

Fürjes Balázs: Sosem volt olyan, hogy Orbán Viktor kormánya visszavonta volna egy intézkedését a választás után

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Megszorítás csak akkor lesz, ha a baloldal kerül hatalomra, az Orbán-kormány ugyanis még sosem vonta vissza egyetlen vállalását vagy intézkedését sem a választás után – mondta a lapunknak adott interjúban Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az árstop fenntarthatóságával kapcsolatban. A Fidesz hegyvidéki képviselőjelöltje szerint a kormány világosan beszél a háború kérdéséről és az orosz agresszióról is. Ő ugyan nem írta ki a Facebook-oldalára, hogy Ruszkik haza!, de megérti Németh Zsoltot, aki így tett. Kérdésünkre arról is beszélt, hogy a hálószoba no go zóna a politikának. Interjú helyi és országos ügyekről.

A Facebook-oldalán láttam, hogy nemrég Sára Botonddal, Józsefváros fideszes jelötjével alkottak csatársort egy baráti focin. Nyertek?

Egy ide, egy oda, igazságos döntetlen született. Évek óta tagja vagyok a keretnek, de hónapok óta nem jutottam le. Időközben Botondot is leigazolták, most először állt össze a Sára-Fürjes csatársor.

Az öltözőben, gondolom, szóba került a választás.

Azért mentem el hosszú hónapok után, hogy kiszellőztessem a fejemet. Ebben a sport segít leginkább. Kifejezetten tilos volt politikáról beszélni.

Április 3-ára milyen eredménnyel számol?

Nem latolgatok. Csak az értelmes munkától vinné el az időt. Majd a választópolgárok eldöntik a meccset. A politikus feladata az értékalapú megoldáskeresés, nem a sárdobálás vagy az ideológiai merengés. Én a budai megoldásokért és a polgári Magyarországért dolgozom.

Azt azért biztos látta, hogy egy előrejelzés szerint Hajnal Miklós 4 százalékkal vezet ön előtt a Hegyvidéken. Mekkora jelentőséget tulajdonít ennek?

Őszintén mondom, hogy nem láttam, ebből következik, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítok ennek. Nem közvélemény-kutatást, hanem választást szeretnék nyerni.

Saját méréseik vannak?

Az elmúlt fél évben csináltunk, de januárban azt kértem, hogy ne legyen több. Feleslegesnek tartom.

Amíg a legerősebb ellenfele, Hajnal gyakorlatilag csak országos témákkal foglalkozik, ön szinte csak helyi ügyekkel. Mi ennek az oka?

Buda és a budaiak iránti tisztelet. A politikus feladata az emberek képviselete, véleményük megértése. Konkrét kihívásokra konkrét megoldások megtalálása. Másképp állunk Budához, az kétségtelen. Ő nem itt lakik, én budai vagyok. Őt megválasztották hegyvidéki önkormányzati képviselőnek, de odébb állt, hogy a legnagyobb fővárosi cég, a BKK felügyelőbizottsági elnöke legyen diploma és komoly munkatapasztalat nélkül. Nem én, hanem Kovács Gergely, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, önkormányzati képviselő mondta munkájáról: „Azon kívül, hogy minden nap más volt a frizurája, sok dolgot nem tudok mondani, amit letett volna az asztalra.” Nekem viszont érdekes és megtisztelő helyi ügyekkel foglalkoznom, szeretem, és nem becsülöm le ezt a munkát.

Hajnal szerint viszont ön azért kerüli az országos témákat, mert tudja, hogy ezekben olyan álláspontot kellene képviselnie „fegyelmezett pártkatonaként, ami vállalhatatlan ebben a körzetben”. Mi a véleménye erről a kritikáról?

Ha valaki megnézi a nyilatkozataimat, látja: megadom a tiszteletet vetélytársaimnak, de nem az ő véleményükkel foglalkozom.

Akkor úgy kérdezem: a parlamentben sem foglalkozna országos ügyekkel?

Egyéni képviselőként az elsődleges feladatom a budaiak érdekérvényesítését szolgálni. A 24.hu-nak tavaly adott interjúmban elmondtam: több mint 30 éve vagyok a politikában, de soha senki nem mondta és nem tiltotta meg, hogy mit mondjak vagy csináljak. Valószínűleg mindenki tudja, hogy ez hiábavaló lenne.

A szavazók nem várják el azt, hogy országos ügyekben is megnyilvánuljon? 

Az én feladatom államtitkárként Budapest fejlesztése, építése. A szavazókkal természetesen mindent megbeszélünk, amivel hozzám fordulnak.

A II. és XII. kerületi emberek nem várják el azt, hogy politikusként országos ügyekben is megnyilvánuljon?

Nem kaptam ilyen visszajelzést, nem jeleztek hiányérzetet. Amikor kint vagyunk az utcán, akkor persze minden szóba kerül. Országos ügyek is. Most leginkább a háború és a biztonság. 

Mit mond ezzel kapcsolatban?

Elmondom, hogy most a béke, a biztonság és  a megbízhatóság a legfontosabb. Hogy április 3-a kérdése ez: viharos időben kire bízzuk a kormányt? Hogy ki elég megbízható, kiszámítható és tapasztalt ahhoz, hogy meg tudja őrizni Magyarország békéjét és biztonságát.

A külügyi bizottság elnöke, párttársa és budai jelölttársa, Németh Zsolt kiírta a Facebook-oldalára, hogy „Ruszkik haza!” Ön kiírná? 

Nem tettem ilyet, de teljesen megértem, hogy Németh Zsolt megtette.

Érdekünk a mielőbbi béke, a háborúból ki kell maradnunk. Magyarország békéjét és biztonságát meg kell őriznünk, a humanitárius segítségnyújtásban pedig élen kell járnunk. Kötelesek vagyunk segíteni minden menekülőnek, nemzetiségtől függetlenül. Ennek jegyében indítottuk el a Buda segít! akciósorozatot. A Körszállóban napi 100 férőhelyet biztosítunk menekülteknek, egy budai orvos-alapítvány ingyenes ellátó központot szervezett Beregsurányban. A most átadott budai egyszülős családközpontban gyerekmegőrzést, gyerekfelügyeletet szervezünk a menekült családoknak – szinte mindegyik egyszülős, hiszen a férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát. Hasonlót vállal a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is a kerületben. Az Őrsi Gergely vezette II. kerületi és a Pokorni polgármester vezette XII. kerületi önkormányzat pedig szálláshelyet biztosít a menekülteknek.

Farkas Norbert / 24.hu

Vissza az oroszokhoz: Putyint agresszornak tartja?

A kormány álláspontja egyértelmű, és egybevág minden EU-s tagállaméval. Oroszország jogtalanul alkalmaz erőszakot a független és önálló Ukrajnával szemben. Elítéltük és elítéljük Oroszország jogtalan katonai beavatkozását, és kiállunk Ukrajna területi sérthetetlensége mellett. A legfontosabb magyar érdek hazánk biztonságának megőrzése, és most minden kimondott szónak nagy jelentősége van. Felelős, megfontolt, mértéktartó kormányzati magatartásra van szükség.

Ha valaki nem tudná, hogy mi zajlik a világban, és meghallgatja Orbán Viktor március 15-ei beszédét, abból az sem derülne ki számára, hogy ki támadott meg kit. Miért ódzkodik ennyire a Fidesz attól, hogy ezt nyíltan kimondja?

Soha egyetlen újságíró véleményét nem minősítem. Ez az ön véleménye, amit tiszteletben tartok, de a tények alapján vitatkozom vele. Az Országgyűlés és a kormány elfogadott nyilatkozatának első pontja szó szerint így szól: „elítéljük Oroszország katonai beavatkozását és kiállunk Ukrajna területi sérthetetlensége mellett”. Rögtön ezután így folytatódik:  „A háború semmilyen konfliktusra sem jelenthet megoldást, ellenben fegyvertelen emberek sokaságának életét oltja ki, veszélyezteti vagy lehetetleníti el”. Ennél világosabban nehéz állást foglalni a háború kérdésében.

Beszéljünk akkor a választókerületről. Úgy láttam, hogy nemrég egy házirovosi rendelő átadásán Hajnal Miklós és ön is részt vett. Ilyenkor váltanak néhány szót legnagyobb riválisával?

Köszönünk egymásnak. Én vagyok az idősebb, úgyhogy mindig kezet nyújtok neki. Igyekszem megadni a kellő tiszteletet minden vetélytársamnak. 

Vita lesz?  

A Hegyvidék Televízió felkérte az összes jelöltet. Én azonnal igent mondtam. A vita jó dolog, remélem, összejön.

Egyedül dönt abban a kérdésben, hogy kiáll-e vitázni?

Saját kampányom, saját döntéseim.

Milyen ellenfélnek tartja Hajnal Miklóst?

Sohasem foglalkoztam a vetélytársakkal, és nem is tervezem ezt. Sem Kovács Gergellyel, a Kétfarkú Kutya Párt elnökével, aki önkormányzati képviselő is a Hegyvidéken, sem a baloldali Hajnal Miklóssal, sem másokkal. Összesen öt kihívóm van.

Ön is tudja, hogy vagy Hajnal, vagy ön nyeri meg ezt a körzetet. Ezért kérdezem a közös ellenzéki jelöltről.

Rendben, tegyünk kivételt. Már csak azért is, mert a diplomabotrányáról kérdeznek minden nap az utcán. Én megértő vagyok, ahogy azt önök is megírták korábban egy egyetemistákkal folytatott beszélgetésem alapján. De ezt sokan nem fogadják el. Őket is megértem. Egy politikus legfontosabb tőkéje a hitelesség, az igazmondás. Ráadásul azt mondják, azzal, hogy a fiatal momentumos jelölt évekig azt állította magáról, hogy diplomás, miközben semmilyen felsőfokú végzettsége nincs, egyszerre bántott meg mindenkit. Azoknak, akiknek nincs diplomájuk, azt üzeni Hajnal Miklós, hogy ezt szégyellniük kell, le kell tagadni, ez valami fogyatékosság. Pedig nyilván nem az, nem a diploma tesz valakit becsületes emberré. A diplomások pedig azt kifogásolják, hogy ezzel Hajnal lebecsüli azt a sok munkát, lemondást, erőfeszítést, tanulást, ami egy egyetem elvégzéséhez szükséges. Ők azt mondják, nem lehet bemondással közgazdász diplomát szerezni, ez nem tisztességes. Tényleg nehezen védhető. Talán érdemes lett volna másképp kezelni ezt.

Ön szerint vissza kellett volna lépnie a jelöltségtől?

Ezt biztosan nem az én dolgom eldönteni. Egy politikus se ítélkezzen, és ne akarjon másokat nevelni! Majd a választók minősítenek. De az biztos, hogy volt egy ezzel megegyező eset az ellenzéki oldalon: a szocialista Bangóné Borbély Ildikó azt állította magáról, hogy van közgazdász diplomája, de végül kiderült, hogy nincs. Úgy tudom, hogy minden ellenzéki képviselőre egyként érvényes etikai kódex alapján mondta azt a szocialista párt, hogy nem indítja el a választáson. Az Indexnek adott interjújában el is mondta Bangóné, hogy az ellenzéki pártok felállítottak egy etikai kódexet, majd hozzátette: „Hajnal Miklóssal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy ez az etikai kódex valakire vonatkozik, valakire pedig nem.”

A YouTube-on nagyon pörög több olyan reklám, amiben Hajnalt Kamu Mikinek nevezik. Tudja, hogy ki csinálja ezt? Mi a véleménye erről a stílusról?

Nem vagyok képben. Egyrészt hónapok óta nincs időm a YouTube-ra, másrészt a kampány legelején megkértem a csapatot, hogy ne traktáljanak azzal, ha rólam vagy másról kígyót-békát kiabálnak a neten. Van egy útitervem, azzal foglalkozom.

A kormányoldalon is volt egy „egyetemi ügy”. A végrehajtók elnöke egyetemi vizsgákat intézett Völner Pál rokonának és Rogán kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak. Mit gondol erről?

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, de ha valakinél bebizonyosodik, hogy csalással szerez vizsgát, diplomát, jogosítványt vagy bármilyen hivatalos papírt, annak nincs helye a közigazgatásban.

Ártott ez az ügy a Fidesznek?

Fogalmam sincs, ezen sem spekulálok. Az biztos, hogy helyes dolog volt, hogy amikor Völner államtitkár ellen vádat emelt az ügyészség, azonnal megszűnt az államtitkári megbízatása és képviselő-jelöltsége.

Utána azért még bement szavazni, például Novák Katalin megválasztására.

A mentelmi jogát kétharmados többséggel felfüggesztette az Országgyűlés. Most az igazságszolgáltatáson a sor, hogy tisztességes tárgyalás alapján kiderüljön az igazság.

Farkas Norbert / 24.hu

A nemrég átadott budai Egyszülős Központban találkoztunk. Az, hogy az egyedülálló szülőket is támogatja a kormány, egyfajta önkorrekció a Fidesz-KDNP részéről? Eddig ugyanis azt lehetett látni, hogy a kormány számára a támogatandó család az apa, anya, gyerekek felállás.

Hat évvel ezelőtt állapodtunk meg az egyszülős alapítvánnyal az első ilyen központ kormányzati támogatásáról, és az négy éve működik az Üllői úton. Tavaly Novák Katalinnal közösen tettük le a kormány asztalára azt a javaslatot, hogy szülessen meg az első budai egyszülős családi központ, ha Pesten már van egy. Ez egy nehéz élethelyzet, amelyben van helye a kormányzati segítségnek is. 300 ezer egyszülős család él Magyarországon, félmillió gyerek nevelkedik ma így. E családokban szinte minden teher egyetlen szülőre hárul. Kisgyerekek mellett egyszerre kenyérkeresőnek is lenni, komoly kihívás. Én is voltam 7 évig egyszülős édesapa, a válás után megegyezés alapján felváltva neveltük a gyerekeket az édesanyjukkal. E tapasztalatokból is kiindulva tartom feladatomnak, hogy több legyen az empátia, az együttérzés a magyar politikában. Ha a parlament tagja lehetek, szívesen dolgozom ezért is.

A homoszexuálisokkal is empatikus a kormány?

Elfogadható álláspontnak tartom, hogy van egy hagyományos, évezredes múlttal rendelkező családmodell, és egyébként pedig azt mondjuk, hogy minden felnőtt ember szabadon dönt párkapcsolatáról, a szexuális élete pedig mindenki legbensőbb magánügye. Ehhez senkinek semmi köze és semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érthet senkit sem.

A hálószoba no go zóna a politikának.

A homoszexualitás és a pedofília összemosható? 

A politikának senki személyes szexuális identitásához nincs semmi köze. Két határ van: senki sem követhet el bűncselekményt és a gyerekek szexuális neveléséről dönteni a szülők joga. A pedofília bűncselekmény, a homoszexualitás nyilvánvalóan nem. Ez ordító különbség. 

Kiírta a Facebook-oldalára, hogy Védjük meg a családok biztonságát! Azt viszont nem láttam, hogy a népszavazási témává emelt nemváltó műtétek veszélyeire felhívta volna a figyelmet. Azért, mert a XII. kerületben ez az üzenet nem menne át? Ön szerint fontos kérdésnek tartják ezt a hegyvidékiek? 

Azt gondolom, igen. De a legfontosabb, hogy én felnőtt embereknek tartom a választókat. A budaiak a rendelkezésre álló információk alapján ki tudják alakítani álláspontjukat, és meghozzák a döntésüket.

Ön fontos kérdésnek tartja ezt? 

Háromgyerekes édesapaként is fontosnak tartom a gyermekek védelmét. Egyetértek azzal, hogy e kérdésekben a magyarok alakítsák ki a magyarországi szabályozást. Az a legdemokratikusabb, ha az emberek dönthetnek erről.

Magas az infláció, és egy darabig várhatóan velünk maradnak a magas benzin- és élelmiszerárak. Az árstop fenntartható a választások után?

Soha nem volt olyan, hogy egy vállalását, intézkedését, adott szavát Orbán Viktor kormánya visszavonta volna a választások után.

Megszorítás pedig csak akkor lenne, ha baloldal kormányozna. Ezt Hajnal Miklós is elismerte a 24.hu-nak adott interjújában, amikor azt mondta, hogy a kormánynak az embereket támogató intézkedései nem tarthatók fönt. Szerintük és általuk, ez az ő és a baloldal véleménye. Az adócsökkentések, a 25 éven aluliak szja mentessége, az adó-visszatérítés,  a nyugdíjemelés, az orvosok és ápolók bérének megemelése, a családtámogatások mind megalapozott gazdasági lépések voltak. A közös munka, a magyar gazdaság átlagon felüli teljesítménye tette lehetővé. 

Úgy emlékszem, Hajnal a benzin- és az élelmiszerárstoppal kapcsolatban mondta ezt. Ön szerint ezek is fenntarthatók? Akár huzamosabb ideig?

Ha a magyarok megadják a felhatalmazást, hogy folytassuk a kormányzást, akkor a benzin- és élelmiszerárstop addig maradnak érvényben, amíg szükség van rájuk. Egy egész világon elszabaduló infláció okozza ezt, melyhez a magyar embereknek semmi köze. Ahogy a háborúnak nem lehet a magyarokkal megfizettetni az árát, úgy ennek sem. Elég erős a magyar költségvetés ahhoz, hogy ezt a védőernyőt ki lehetett feszíteni.

Felújították a Kútvölgyi kórház homlokzatát, viszont Karácsony Gergely állítása szerint a kormány 6,8 milliárd forintot vont el a kerületi egészségügyi fejlesztésektől. Ha a körzet egészségügyi fejlesztéseit nézzük, inkább adott vagy inkább elvett a kormány?

Bőven pozitív a mérleg. Csak a Kútvölgyi tejes külső és belső felújításának 15 milliárdos tétele több, mint duplája ennek az összegnek. Emellett sok milliárd forint ment helyesen a Kapás utcai szakrendelő, a hegyvidéki szakrendelő felújítására, a II. és a XII. kerületi felnőtt és gyermekorvosi rendelők építésére, korszerűsítésére.

A Szent János Kórház évek óta borzalmas állapotban van. Mikor kezdődhet el a felújítása? 

A helyzet ötven év alatt alakult ki, ez egy több évtizedes adósság. Az új Észak-Budai Centrumkórház, azaz egy új Szent János Kórház megépítése a következő ciklusban kezdődhet el. Három éves tervezési folyamat zárul, heteken belül elkészülnek a kórházfelújítás és az új kórház, új szakrendelő építési engedélyes tervei. Akkor indulhat az építési engedélyek beszerzése. A tervek  egy 80 ezer négyzetméteres új központi tömbről és a pavilonok felújításáról szólnak. Van viszont egy vitánk az Európai Unióval: szeretnénk, ha a Covid alatt elfogadott felújítási pénzekből lehetne budapesti kórházakra is költeni. Remélem, sikerrel járunk.  

Farkas Norbert / 24.hu

Programjának első pontja, hogy Védjük meg Buda zöldjét! A Normafa-projekt ezt a célt szolgálja? Többek szerint a Normafát most már békén kellene hagyni, nem kellene sítanpálya és tanösvény oda. Így is ki lehetne tenni a megtelt táblát.

A Normafa-projekt a XII. kerületi önkormányzat fejlesztése, de a kérdést nem szeretném megkerülni. Ezzel a témával kapcsolatban valóban van egy komoly dilemma. Magyarország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye a Normafa, amely az elmúlt évtizedekben jelentősen lerobbant, elég csak a lepusztult korábbi sportszállókra gondolni. A kérdés az volt, hogy hagyja-e ilyen állapotban az önkormányzat, vagy felújítsa? Ezzel nyilván jól járnak a budaiak, nő a zöldfelület, épül egy igényes kirándulócentrum. De az kétségtelen, hogy ha valami jobb, akkor a vonzereje is nő. Mégis azt gondolom, hogy Pokorni Zoltán jó döntést hozott a lepusztult kirándulóközpont felújításával.

Azt írta, hogy a Városmajor felújításával kapcsolatban is vannak viták. Mik ezek? 

A Budai Vállalásokban azt mondjuk, hogy még Budán is van mit zöldíteni. Az a célunk, hogy növekedjen a zöld terület aránya, és zöld területet ne lehessen beépíteni. Emellett egy külön vállalás a Városmajor kérdése. Itt is egyértelmű a célunk: a park legyen nagyobb és zöldebb. Vita a Szabadtéri Színpaddal kapcsolatban van. Az itt lakók számára a színpad működése komoly zavaró hatással jár. Nagy forgalmat zúdít a parkra és a park menti utcákra, ráadásul a próbák is jelentős zajt okoznak a környéken, teherautók is gyakran hajtanak be a területre. Egyetértek azokkal, akik azt gondolják, hogy Budapest városvezetésével közösen egy új helyszínt kell keresni a színpadnak. Szabadítsuk fel a Városmajort, legyen víz- és zöldfelület az eddig beépített területeken.

Van már ötlet az új helyszínre? 

Keressük. 

A fogaskerekű meghosszabbítását is tervezik. Erre miért van szükség? Nem inkább egy turistalátványosság ez, mint közlekedési eszköz? Ráadásul az új végállomása szintén a Normafa lenne.  

Kérdés, hogy nem azért használják kevesebben, mert rossz állapotban van? Van logika abban, hogy ha a Széll Kálmán tér irányába meghosszabbítanánk, akkor hét közben ez jó tömegközlekedési eszköz lenne a hegyvidékieknek, közvetlen kapcsolattal a metróhoz. Ha pedig a másik végén elérné a Normafát, akkor hétvégén kiszolgálná a kirándulókat, akik így nem autóval zúdulnának rá a budai utcákra.

Beszéltünk itt most jó pár budai fejlesztésről, de azért ellenfeleinek az a véleménye, hogy Fürjes Balázs a Fidesz stadionépítő embere. Ez bántja?

Nagyon kevés dologgal lehet megbántani, és ez nincs közte. Akkor sem lenne, ha igaz volna, de ráadásul nem az.

Farkas Norbert / 24.hu

Nem is találkozik ezzel a véleménnyel?  

Nem. Budán munkám lehetett az új MOME Campus és közpark megvalósítása, a Gül baba türbéjének műemléki felújítása, most a Városmajor park zöldítése és megújítása. A kritikát meg bírni kell, ha van alapja, ha nincs.

 Azt többször elmondta, hogy a fővárossal jobb az együttműködésük, mint amilyennek látszik, de rosszabb, mint amilyen lehetne. Úgy látom viszont, hogy II. kerület ellenzéki polgármesterével, Őrsi Gergellyel kifejezetten jól együtt tudnak dolgozni. Miért nem megy a fővárossal, és miért megy a II. kerülettel?

Minden együttműködéshez két fél kell, és mi Őrsi Gergellyel sok kérdésben hasonlóan gondolkozunk. Feltehetően sok országos kérdésben nem értünk egyet, de ez nem lehet akadálya annak, hogy a budaiak érdekében, konkrét helyi ügyekben közösen keressünk és találjunk megoldásokat.

Országos ügyekről szoktak beszélni?

Nem, a helyi ügyekről tárgyalunk.  

Önnek mi személyesen a választás tétje?

Ugyanaz, mint minden magyar embernek: sikerül-e megőrizni Magyarország békéjét és biztonságát?

Az ön jövője szempontjából mi a választás tétje?

Mindannyiunk számára az a tét, hogy sikerül-e megőrizni Magyarország békéjét és biztonságát. Az én személyes sorsom az ország és Buda sorsához képest nem érdekes. Jogi diplomával, gyakorlattal, angol nyelvtudással, vállalatvezetői és kormányzati tapasztalattal a hátam mögött nincs az a választási forgatókönyv, ami esetén aggódnom kellene. Aggodalomra csak a háború és következményei adnak okot nekem is. Ezért a legfontosabb most Budán is a béke, a biztonság, a megbízhatóság. A választók ismernek bennünket, mindent tudnak egyik és a másik lehetőségről. A forgatókönyvet ők írják, és ez így van rendjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik