Belföld

Megtört az óbudai nőt orális szexre kényszerítő férfi, négy évet kért rá az ügyész

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Kedden az előkészítő üléssel megkezdődött a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon annak az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak elkövetésével vádolt 25 éves férfinek a büntetőpere, aki a parkba csalt, majd orális szexre kényszerített egy nőt Óbudán, az amfiteátrum közelében.

A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint az ügyészség négy év börtönt és négy év közügyektől eltiltást kért a férfire arra az esetre, ha beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról. Az elkövető beismerte a tettét, és nem is kért tárgyalást, de a bíróság a korábbi elítélései miatt szükségesnek tartotta igazságügyi pszichológusi szakvélemény beszerzését, ezért a bíróság végül tárgyalásra tűzte az ügyet.

A vádirat szerint a 25 éves férfi az élettársa, egy nő fotójával regisztrált a társkeresőn, és ott ismerkedett meg a nővel, akivel előzetes megbeszélés alapján április 4-én délután a HÉV Aquincum megállójához beszélt meg találkozót.

Amikor a nő a helyszínre ért, üzenetet küldött a találkozó általa gondolt másik résztvevőjének, ténylegesen azonban a férfinek, aki azt válaszolta, hogy egy sérült macskát talált, ezért elment egy közeli boltba, és addig rábízta a holmiját egy fiúra, akit az Amfiteátrumnál talál meg.

A nő ez alapján megkereste a férfit, akit a levelező partnere által említett fiúnak hitt, és beszélgetni kezdtek. A közös várakozás során a terhelt különböző okokra hivatkozva, többször magára hagyta a nőt azért, hogy újabb üzeneteket tudjon neki küldeni az álprofilról, és ezzel a helyszínen tartsa őt.

Az egyik ilyen távollét után visszatérve, átkarolta, magához húzta és ölelgetni kezdte a nőt. A nő eltolta magától és elindult a HÉV megálló irányába, de a gyanúsított megragadta, és lerántotta a földre, ahol dulakodni kezdtek egymással. A támadó azonban megfenyegette, hogy megkéseli, majd az életveszélyesen megfenyegetett nőt szexuális cselekményre kényszerítette.

A férfi korábban már elismerte, hogy találkozott és dulakodott a nővel, de akkor még tagadta az erőszakot, és azt állította, hogy csak meg akarta nyugtatni a nőt, mert megijedt. A mostani előkészítő ülésen azonban már beismerő vallomást tett, és lemondott a tárgyalás jogáról is. A bíróság azonban a fentebb említett dolgok miatt tárgyalásra tűzte az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik