Gazdaság

A GDP több mint egy százalékát kell a tudományra költeni

A GDP több mint egy százalékát kell a tudományra költeni a jövőben, a gazdaságot pedig minél jobban képzett emberekre kell építeni - mondta Réthelyi Miklós.

A Kutató- és kiváló egyetemek Magyarországon című konferencián a nemzeti erőforrásokért felelős miniszter rámutatott: a mostani kormány nehéz helyzetet örökölt, első akciótervének 29 pontja viszont garancia arra, hogy “a válsággal küszködő országok között összeszorított fogakkal ugyan, de előre nézhetünk” az oktatás, a kutatás és az innováció területén is.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke beszédében kiemelte: kiírtak egy pályázatot a kutatóegyetemi címre, ezen maximum 100 pontot lehetett elérni. Ebből az elmúlt időszak tudományos teljesítményéért 85 pontot, az intézmények jövőre vonatkozó programjaira pedig 15 pontot lehetett elérni. Minimum 70 pontot kellett szerezni ahhoz, hogy ezt címet elnyerjék, s az MTA elnöke által vezetett öt tagú zsűri adta a pontszámokat.

Kitért arra, hogy a cím odaítélésében szempont volt a doktori képzés és a publikációs tevékenység intenzitása, a tudományos fokozattal rendelkező, teljes munkaidőben foglalkoztatott szakemberek száma, illetve súlyoztak a tudományos fokozatok között is. A doktori iskolák, valamint az egyetemi dolgozók publikációinak, hivatkozásainak száma alapján 4-5 egyetem emelkedik ki a többi közül.

Megfogalmazta azt az elvárását, hogy a kutatóegyetemek támogatását a későbbiekben növelni kell, illetve azt, hogy több egyetemen kellene növelni a kutatócsoportok számát.

Hudecz Ferenc, az ELTE rektora köszöntő beszédében rámutatott: a kutatóegyetemeken nemzetközileg elismert tudományos kutatások folynak, melynek eredményeként “a tudás a gyakorlatban felhasználható lesz, és ez segíti a gazdaság teljesítményének fejlesztését”.

Beszélt arról is, hogy a felsőoktatásban elhibázott a hallgatói létszám alapján való finanszírozás, ezért ki kell alakítani a minőségi alapú költségvetési támogatást. Ennek kivitelezése érdekében azonban a képzés minőségét folyamatosan ellenőrizni kell.

Kutatóegyetem címmel rendelkezik a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, az ELTE és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Kiváló egyetemi címet kapott a Pécsi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik