Belföld

Rá akart gyújtani, de már zárva volt az összes ceglédi trafik, betört az egyikbe

police.hu
police.hu

Egy 36 éves ceglédi férfi egész nap italozgatott, majd rá akar gyújtani. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem volt cigije, és az üzletek is zárva voltak, ez azonban nem okozott neki gondot. Egy darabig.

A betörés bejelentője elmondta, hogy egy üzlet ajtaja nyitva van, bent sötét honol, de nem tartózkodik ott senki. A járőröknek viszont már korábban is feltűnt egy céltalanul lődörgő alak nem messze a betörés helyszínétől.

A jelzés után azonnal arra vették az irányt, előkeresték és elkezdték kikérdezni. A 36 éves helyi férfi beismerte, ő rúgta be a bolt ajtaját. Elmondta, hogy sokat ivott napközben, amikor úgy döntött, hogy rá akar gyújtani. Elbandukolt néhány dohányboltba, de az mind zárva volt, ő pedig cigizni akart, így nem volt megállás.

Több rúgással betörte az útjába eső üzlet ajtaját, elvett egy doboz cigarettát és angolosan távozott. A ceglédi rendőrök lopás gyanúja miatt indítottak eljárást a férfi ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik