Gazdaság

G20-csúcs – a fejlett gazdaságok 2013-ig felére csökkentik a deficitet

A torontói csúcstalálkozón megállapodtak: a legfejlettebb gazdaságok 2013-ig megpróbálják felére csökkenteni az államháztartási hiányt.

A világ legfejlettebb és vezető feltörekvő országait tömörítő csoport egy jövőbeni válság elkerülése érdekében a fejlett gazdaságok úgynevezett növekedésbarát költségvetési fegyelem megvalósítására fognak törekedni – fogalmazza meg a célt a zárónyilatkozat tervezete.

A feltörekvő gazdaságok nyomására a szövegbe az is bekerült, hogy az egyes országokban a helyi körülményekhez szabott terveket kell végrehajtani a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében.

A fejlett gazdaságok ezenkívül kötelezték magukat: 2016-ig stabilizálják vagy csökkentik a GDP arányos államadósságot. A tervezet szerint a “közelmúltbeli események” rámutattak az állami költségvetés egyensúlyának fontosságára.

A G20-csoport vezetői nagyjából egyetértettek a középtávú terveket illetően, több fejlett gazdaság már korábban elkötelezte magát a deficit megfelezése mellett. Az elsősorban az Egyesült Államok, valamint Európa két vezető gazdasága, Németország és Franciaország között mutatkozó nézetkülönbség abban állt, hogy milyen ütemben kell visszavonni az elkövetkező másfél évben a gazdaságösztönző intézkedéseket.

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök arra figyelmeztette a kanadai G20-találkozó résztvevőit: körültekintően járjanak el az ösztönző programok felszámolásának időzítése és mélysége tekintetében, mivel a világgazdaság továbbra is törékeny állapotban van. Egyben felszólította a fejlett és fejlődő gazdaságokat: támogassák a szuverén adósságproblémákkal küzdő államokat, és erősebben kötelezzék el magukat a globális pénzügyi rendszer, a szabályozási keretek átalakítása mellett.

Brazília és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is hangot adott azon aggodalmának, hogy ha Európa túl radikálisan megkurtítja az állami kiadásokat, akkor ez hátrányosan fogja érinteni a feltörekvő gazdaságokat.

A Bank of Canada egy vezető tisztviselője hangsúlyozta: veszélybe kerülhet a kilábalás, ha nem sikerül végrehajtani, kommunikálni és folytatni a hiteles pénzügyi terveket. Azt mondta, ha sok G20-ország egyszerre hajt végre gyors, összehangolt pénzügyi konszolidációt, ez kedvezőtlen hatással lehet a felépülésre.

A hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) vezetői pénteken és szombaton megrendezett kanadai csúcstalálkozójuk végén arra hívták fel a figyelmet közös közleményükben: a gazdasági válság veszélybe sodorta néhány 2015-ös millenniumi fejlesztési cél végrehajtását, ezért az elkötelezettségek közös megújítására van szükség. Megalakult az úgynevezett Muskoka-kezdeményezés (a kanadai Muskoka városa adott otthont a találkozónak), az “elkötelezettek koalíciója”, amely a következő 5 évben 5 milliárd dollárt kíván összegyűjteni arra a célra, hogy jelentősen csökkenjen az anyák, újszülöttek és öt év alatti gyerekek elhalálozásának száma a fejlődő országokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik