Sport téli olimpia 2022

Kanada felsült, Európa-bajnokság lett a téli olimpiából az elődöntőre

Bruce Bennett/Getty Images
Bruce Bennett/Getty Images

Meglepetésre az Egyesült Államok és Kanada sem jutott elődöntőbe a pekingi olimpia szerdai játéknapján.

Az már korábban kiderült, hogy az USA szétlövésben kiesett Szlovákia ellen, a délutáni programban aztán Svédország 2-0-ra legyőzte Kanadát. Nagyon sokáig nem találtak be a csapatok, végül kevesebb mint tíz perccel a vége előtt Lucas Wallmark lövése felperdült egy védő tollán és a jobb fölső sarokba hullott.

Másfél perccel a meccs vége előtt lehozták a kapust is a kanadaiak, ezt kihasználva ütötte a második gólt Anton Lander.

Kanada 2006 óta először marad le az elődöntőről, az elmúlt három olimpián két arany- és egy bronzérem volt a válogatott mérlege.

Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai és kanadai csapatban is rengeteg volt a hiányzó, ugyanis az NHL-ben szereplő hokisok nem utazhattak el az olimpiára. A két hokinemzet így legjobbjai nélkül utazott a tornára, de így is csalódást keltő a korai búcsú.

A svédek a döntőért a címvédő oroszokkal csapnak össze pénteken, a másik ágon pedig finn-szlovák mérkőzést rendeznek.

Eredmények – téli olimpia, férfi jégkorong, negyeddöntő

Svédország-Kanada 2-0 (0-0, 0-0, 2-0)

korábban:
Orosz Olimpiai Bizottság-Dánia 3-1 (1-0, 1-1, 1-0)
Szlovákia-Egyesült Államok 3-2 (1-1, 0-1, 1-0, 1-0), büntetők után
Finnország-Svájc 5-1 (2-0, 1-1, 2-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik