Sport koronavírus

Alig kap enni, börtönbe zárt bűnözőnek érzi magát a dán jégkorongozó

JOE KLAMAR / AFP
JOE KLAMAR / AFP
Miközben a dán jégkorong-válogatott történelmi győzelemmel kezdett, és története első olimpiai mérkőzésén 2-1-re legyőzte Csehországot, addig nem lehet teljes az öröme, ugyanis két játékosa még mindig karanténban van.

Amikor a válogatott február 1-jén megérkezett a pekingi repülőtérre, három játékosnál mutatták ki a koronavírust. Amíg Morten Madsent két nap után kiengedték, Nick Olesen és Matthias Asperup azóta is karanténban van.

Kapcsolódó
Majdnem megszült az izgalomtól az olimpiai ezüstérmes párja
Jörgen Graabak óriási csatát vívott az északi összetettben.

„Naponta 100-szor beszélünk egymással, annyira unatkozunk. Nemrég elkezdtem bowlingozni egy naranccsal és néhány vizes palackkal” – mesélte Olesen a dán Tv2-nek.

Azt mondta, egészen hihetetlen, hogy több mint egy hete a nap 24 órájában a szobába zárva él, és csak azokat a szkafanderbe öltözött helyieket látja, akik naponta egyszer tesztelik.

Úgy érzem magam, mint egy börtönbe zárt bűnöző. Csak szerintem egy dán börtönben jobbak a körülmények

– panaszkodott.

A dánok nem véletlenül fordultak a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz. A szállodának nehezen nevezhető szálláshelyen ugyanis botrányos körülmények voltak, a koszos szobákat sohasem takarították.

Kapcsolódó
„Papa, velem vagy!” – halott édesapjának üzent az olimpiai bajnok
Édesapja halálát feldolgozva jutott fel a csúcsra a norvégok új sztárja.

„Kaptunk egy cetlit, hogy mi magunk takarítsunk ki. De semmit sem kaptunk, nem volt porszívó, törlőrongy vagy szappan. Tilos volt a papírt bedobni a vécécsészébe, műanyag zacskóban kellett gyűjtenünk, ami aztán ott maradt. Őszintén mondom, undorító volt.”

Az étkezés még jobban megviselte. Elmondása szerint a reggeli ehetetlen volt, nem is akarta kitalálni, miből készülhetett.

A vacsora hét egymást követő napon hideg spagetti volt, akkora adag, ami talán egy ötéves gyereknek elég lett volna.

Kedden a dán olimpiai küldöttségnek sikerült elérnie, hogy a két pórul járt sportolót új szállodába költöztessék abban a reményben, hogy jobbak lesznek a körülmények.

„Sajnos nem így történt. A szoba sokkal jobb, de minden más rosszabb. Az előző helyen végre elértük, hogy szobabiciklit hozzanak és tíz percet a friss levegőn töltsünk. Itt erre nincs lehetőség.

A szobámban 30 fok van, de nem akarják megjavítani a klímát, mert azt hiszik, hogy a fertőzötteknek jót tesz a meleg

– mondta Olesen.

A legnagyobb kihívás azonban továbbra is az, hogy nem tudja, mikor ér véget a karantén, hogy egyáltalán játszhat-e az olimpián.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik