Kultúra

Whoopi Goldberg nem győz bocsánatot kérni, amiért azt mondta, a holokauszt nem faji kérdés volt

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP
Az Oscar-díjas színésznő szerint a zsidó holokauszt fehér emberek konfliktusa volt, ahol a probléma gyökere nem a faji megkülönböztetés, hanem az embertelenség volt.

Közleményben kért bocsánatot Whoopi Goldberg azt követően, hogy legutóbbi, holokauszttal kapcsolatos megnyilvánulása miatt többen támadni kezdték a színésznőt.

Goldberg az ABC egyik beszélgetős műsorában szerepelt, ahol a nemrég egy Tennessee állambeli iskolában betiltott, holokauszt tematikájú képregényről, a Mausról beszélt. Az 1980-ban kiadott, Pulitzer-díjas alkotást azzal az indoklással tették tiltólistára, hogy káromkodást és meztelenkedést tartalmaz, erre reagált Goldberg:

Meglepődtem, hogy épp az ilyen dolgok, mint a meztelenkedés zavarta a döntéshozókat. A holokausztról szól, az nem zavarja őket, hogy hatmillió embert megölnek benne?

Egyik beszélgetőtársa, Joy Behar ekkor jegyezte meg, hogy szerinte inkább elterelésként használják a meztelenséget indokként, mivel a holokauszt rossz színben tünteti fel a fehéreket. A színésznő erre talánnal válaszolt, nem sokkal később pedig határozottan fejtette ki álláspontját a népirtásról:

Mondjuk ki: a holokauszt nem a faji kérdésről szólt, nem, hanem az emberek egymással szembeni embertelenségéről. Hisz két fehér csoportról beszélünk.

Egyik beszélgetőtársa nem értett vele egyet, azzal érvelt, hogy a holokauszt igenis a fehér felsőbbrendűségről szól. Goldberg azzal védte álláspontját, hogy amint egy ilyen témából faji kérdést csinálnak, egy bizonyos irányba elindul az a diskurzus, márpedig a holokauszt esetében nincs másról szó, minthogy miként bánt ember az emberrel függetlenül attól, hogy az fehér, fekete vagy éppen zsidó.

A színésznőt rengetegen támadták a kijelentése miatt, köztük több szervezet is rámutatva arra, hogy a nácik igenis faji, nem vallási alapon üldözték a zsidókat, akiket alacsonyabb rendű fajnak tartottak. A StopAntisemitism.org szerint Goldberg kijelentésével lekicsinylően beszélt a hatmillió áldozatról, akiket épp a náci felsőbbrendűség miatt éheztettek és küldtek gázkamrákba. A színésznő még a műsor adásba kerülésének napján közzétette bocsánatkérését Twitteren, amelyben korrigálta magát:

A mai műsorban azt mondtam, hogy a holokauszt nem a faji kérdésről, hanem az embertelenségről szól. Azt kellett volna mondanom, hogy mindkettőről.

Goldberg egyúttal kifejezte tiszteletét a zsidó közösségek felé, akik a szavai szerint örökké élvezni fogják támogatását, és sajnálja, ha megbántotta őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik