Közélet

Nem tetszenek a tervek Újbudának, eredménytelennek nyilvánítják a kelenföldi pályázatot

Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal
Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal
A Bikás parki metróállomás közelében álló tömböt újjáépítenék, de a civilek szorításában Újbuda hátrébb lépett.

Hónapok óta megy az üzengetés a főváros, a XI. kerület és a Bikás park környékét féltő civilek között. A Tétényi és Etele utak sarkán található lapostetős, kétszintes üzletközpont ugyanis dózerolásra érett a városvezetés szerint, azonban a civilek attól félnek, a borzasztóan túlzsúfolt-túlépített kerület csak még egy nagy toronyházat kap, ami még nagyobb forgalmat vonz majd (a közeli Vahot utcában épp nemrég épült pár vadiúj méretes lakótömb).

Az újbudai kerületvezetés régóta azt hangoztatja, hogy vétójoga van abban, a többségi tulajdonos főváros mit kezdhet az épülettömbbel, illetve az ingatlannal magával. Kedden aztán jött a közlemény, hogy élni fognak ezzel a vétójoggal.

A kerületi képviselő-testület következő ülésén fogja majd László Imre újbudai polgármester javasolni, hogy nyilvánítsák eredménytelennek a Kelenföldi városközpont értékesítésére kiírt pályázatot. Ennek oka, hogy a beérkezett építészeti pályaművek egyike sem volt összhangban a környékbeliek elvárásaival.

A kerületi közleményben arról írnak, hogy a kelenföldi városközpont épületének felújítása és átalakítása szükségessé vált. Arra kérték a főváros vezetését, hogy a módosított Kerületi Építési Szabályzatnak (KÉSZ) elfogadásáig ne hirdesse meg értékesítésre a területet. Cserébe felgyorsították a KÉSZ elfogadási folyamatát. Ebben a területre minél alacsonyabb beépítési intenzitást és minél nagyobb zöldfelületi arányt akarnak elérni, no meg hogy megmaradjanak a lakosságnak szükséges kereskedelmi szolgáltatások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik