Nagyvilág

Kazah kommentje miatt ekézte Orbánt a cseh parlament elnöke

Quentin Saison / Hans Lucas / AFP
Quentin Saison / Hans Lucas / AFP
Orbán Viktor kormánya a kazah nép ellen foglalt állást Markéta Pekarová szerint. Az államfő szóvivője megvédte Orbánt.

Miután a magyar kormány egyes szereplői a kazah kormány álláspontját követve a lázongó lakosság ellen, a kormány mellett foglaltak állást, sok kritika érte Orbán Viktor kormányzatát. Az egyik ilyen meglepő helyről, a cseh parlamentből jött a Bloomberg szerint.

Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlament elnöke hétfőn kelt ki Orbán ellen, mondván támogatta az orosz haderő bevonulását (aminek amúgy már el is kezdték a kivonását), valamint a tüntetők elleni lőfegyver-használatot. Twitter-oldalán jelentette ki azt is, hogy „Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral”, és hogy sok embernek vannak gondjai az ilyen kijelentésekkel.

Pekarová Adamová már korábban is bírálta Orbánt, valamint kifejezte reményét, tavasszal a magyarok leváltják majd úgy, ahogy a csehek a populista előző kormányfőt, Andrej Babist. Persze Orbánnak Csehországban is vannak támogatói, például Milos Zeman államfő szóvivője is elnézést kért cseh állampolgárként a kijelentés miatt.

Kazahsztánban január elsején tört ki népfelkelés a drasztikusan megemelt gázárak miatt. Ez csakhamar fegyveres összetűzéssé fajult a kazah karhatalmi szervek és a kormányzat által terroristáknak nevezett lázongók között, még a térség Oroszország vezette katonai paktuma is küldött csapatokat. Mostanra a helyzetet pacifikálták, de a halottak száma a 170-et közelíti, miközben közel tízezer embert vettek őrizetbe. A helyzetről négy napja írtunk nagyobb cikket, érdemes elolvasni.

Kapcsolódó
A nyomorultak, a nemzet feje és az összeesküvők: mi áll a kazah válság hátterében?
Az oroszok vezette posztszovjet katonai szövetség beavatkozása egészen új fénytörésbe helyezi az események megítélését.

(Via Hvg.hu; Kiemelt kép: Orbán Viktor és Andrej Babis leváltott cseh miniszterelnök egy korábbi fotón.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik