Sport

Az idegek csatáját megnyerve lett másodjára világbajnok Peter Wright

John Walton/PA Images via Getty Images
John Walton/PA Images via Getty Images

Rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzés után Peter Wright 7-5-re legyőzte Michael Smith-t, ezzel pályafutása második világbajnoki címét szerezte meg.

Érezhetően idegesen kezdték a meccset a felek, mert bár az átlagok szokás szerint magasan voltak, de a kiszálló egyik játékosnak sem ment. Az idegek harcát végül a skót bírta jobban, egy brékkel 3-1-re húzta be az első leget. Ez alighanem megnyugtatta Wrightot, mert 1-1 után egy pocsékul sikerült 33 után szorított helyzetbe került, 148-ról mégis ki tudott szállni, ezután pedig 2-0-ra ellépett.

https://twitter.com/OfficialPDC/status/1478106449066741762

Ezután rövid szünetet követően Smith összekapta magát, ráadásul úgy nyerte meg első szettjét, hogy egy káprázatos 167-es kiszállóval nyert hátsó pályáról leget. Ezt a lendületet kihasználva élesebbek lettek az angol dobásai és kiszállói, így aztán az egyenlítés is összejött, négy szett után teljesen egálban volt a két dartsos.

Két leget nyert zsinórban Wright az ötödik szettben, de ezután megtorpant és hatalmas bakik után Smith döntő legre kényszerítette a skótot. Ekkor azonban mindketten elrontották a kiszállót, végül Wright húzta be a szettet. Szünet után azonban Smith sokkal magabiztosabb játékkal egyenlített és az egyre több hibát produkáló skót megingását kihasználva 4-3-ra fordítani tudott. Ezt követően azonban

hihetetlenül hullámzó játék után Wright egyenlített, nyolc szett után még mindig megtippelhetetlen volt, ki lesz a világbajnok.

Hasonló képet festett a következő szett is, a jó körátlagok mellett újra a gyenge kiszállóké lett a főszerepl, Wrightnak 31-ről nem sikerült megnyernie a döntő leget, Smith már nem volt ilyen elnéző, 5-4-re megint vezetést szerzett. Smith elkapta a fonalat, gyorsan elhozott két leget és azért játszott, hogy egy szettre legyen a vb-címtől.

Wright viszont nagyon  összeszedte magát, zsinórban 3 leget nyerve egyenlített és kezdődhetett minden előről. Legalábbis úgy tűnt, de a skót megtáltosodott az utolsó szünetet követően, további öt leget húzott be egymás után, Smith önbizalma teljesen elment. Végül a saját kezdését végre behúzta, de nem tudta tartani a lépést skót ellenfelével, aki 3-1-re megnyerte a szettet és második vb-címét nyerte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik