Szórakozás

Az X-Faktor nyertese, Alee: Néhány hónappal ezelőtt még kilátástalannak tűnt az életem

Úgy érzi, a színpad számára a gyógyír.

Az X-Faktor jubileumi évadának győztese ByeAlex mentoráltja, a tizenhat éves Alee lett, aki a műsorban elég hamar elnyerte a közönség szimpátiáját. Az egyik adásban megmutatta például, milyen rossz körülmények között, gyakorlatilag mélyszegénységben él a családjával, ezután pedig amiatt írtunk róla, mert éppen dallopással vádolták meg. Az X-Faktor győzelme után elárulta például, hogy mire költi majd a nyereményt, és arról is beszélt, hogy kezdi elhinni magáról, hogy van helye a zeneiparban.

Kapcsolódó

Legutóbb pedig a Story magazinnak adott interjút, amiben arról mesélt, hogyan tette helyre az életét a tehetségkutató.

Önbizalmat és lelki békét kaptam tőle, a szakmai fejlődésen túl. Én itt találtam meg önmagam, és végre elindulhatok egy úton, amire mindig vágytam. Terápia volt nekem az X-Faktor és a zene. Még van mit csiszolni, de a háborgó lelkemnek sokat segített, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Már látom a jövőmet. Néhány hónappal ezelőtt még kilátástalannak tűnt az életem, most pedig beindult a karrierem, rengeteg embert megismerhettem, és lehetőséget kaptam rá, hogy valóra váltsam az álmaimat.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik