Jancsi azt mondja, ünnepeken édesanyjuk rendre egy Balaton szeletet vágott darabokra, s osztotta szét a gyerekek között.

Gyuri azt mondja, ünnepeken édesanyjuk rendre egy Sport szeletet vágott hétfelé, s osztotta szét a gyerekek között.

Laci azt mondja, ünnepeken édesanyjuk rendre hol egy Balaton szeletet, hol egy Sport szeletet vágott hétfelé, s osztotta szét a gyerekek között.

Igazságot Pisti tehetne, ő volt a vezér, de sok éve már meghalt szegény.

Jancsi, Gyuri, Laci és Pisti négyes ikrek, hárman egypetéjűek, egyedül Laci „szólista”.

A három élő jövőre tölti be a hetvenet.

Egy minapi fotókiállításon láttunk róluk fényképet, 1955-ből, amikor is az akkor hároméves kölköket az állam hazaadta a szülőknek a hűvösvölgyi nevelőotthonból. Csodás fotó: a két felnőtt és a négy gyerek hat különböző extázis; ilyen boldogságtól sírhatnékja támad az embernek (tessék csak elrévedni az arcokon, a gesztusokon, az elhagyott fél szandálokon, a bokrok mögül leső szemlélődőkön).

Jancsi, Gyuri, Laci és Pisti Kaposváron született 1952. május huszonnegyedikén a nagytoldipusztai erdész és felesége gyermekeként. Az ereje teljében lévő pártvezér, Rákosi Mátyás hatalmas csinnadrattát csapott az esemény körül, egyrészt „vállalta” a keresztapaságot, másrészt, a kommunista hatalom mindenhatóságát bizonyítandó, állami gondozásba vette a koraszülött fiúkat.

Az nemhogy a korabeli sajtóból, de még a mostani elbeszélésekből sem derül ki, hogy az elszakítás a szülők beleegyezésével vagy tiltakozásuk ellenére történt; mindenesetre van abban valami, hogy egy faluvégi, komforttalan házban, két idősebb testvér mellett alighanem szerényebb törődés jutott volna a négyes ikreknek, mint a politikusi és a dadusi extrafigyelem révén a gyermekotthonban.

Két év kellett, mire utolérte kortársait Jancsi, Gyuri, Laci és Pisti, de ekkor már ismét állapotos volt az édesanyjuk, és hamarosan megszülte hetedik gyerekét. Így aztán az ikrek maradtak intézetben, egy dadus, Gabi néni viselte gondjukat, anyjuk havonta egyszer jutott el hozzájuk.

További egy év telt el, mire a szülők hazakérhették az ikreket. Az „átadás-átvétel” sajtóesemény volt, a Magyar Távirati Iroda fényképésze, az ifjú Keleti Éva tán élete fotóját lőve örökítette meg az egymásra találás pillanatát. (A filmhíradó is feldolgozta a történteket, egész más optika, de megér másfél percet; különösen könnyeztető a szeretetbomba a huszonnyolcadik másodpercben.)

Hatvannégy évvel később, 2019-ben az életművét keretező Keleti Éva újra felkereste és ismét lefényképezte a Csordás-ikreket Kaposfüreden.

Íme:

És most mi is Csordáséknál, pontosabban a Csordásoknál vagyunk.

Egy kávé Jancsinál, még egy kávé Gyurinál, aztán egy fotózás a Covidból lábadozó Laci erkélye előtt, végül egy szál virág Pisti sírjára. Ez a terv.

Az uraknak nem maradt emlékük az intézetis időkről. Rekonstruálni a történteket marad a sajtó: szerencsére az agitpropos tudósítások mellett megjelent egy igazi riport is a Képes Újságban, pár héttel az ikrek hazaköltözése után, az utóbb a Nők Lapjánál nevet szerző Osvát Katalintól. (Ez is ér egy kinagyítást.)

A cikk tetején négy portré, s négy jellemzés:

Jancsi a legvidámabb. Ő nevet a legjobbízűen, pedig a többieknek sincs kevesebb okuk a vidámságra.

Gyurika amolyan „csendes gazember” – mondják a szülők. Ki hinné, ha ezt a megbízható arcocskát nézi?

Laci arcra sem hasonlít az ikertestvéreihez – egyébként is szeret külön utakon járni.

Pista a család esze. S ezenkívül: a legfiatalabb a négyes ikrek közül. Teljes tizenöt perccel ifjabb, mint a korelnök Laci.

A riporter megszólaltatta az intézetis gondozót, Garai Gabriellát: „Amikor a Csordás-ikrek felől kérdezem, először egy kis szobába vezet be. Azt mondja, itt állt utoljára a négy kisfiú ágya. S ahogy néz, abból szavak nélkül is megértem, mennyire fájlalja szíve mélyén, hogy nincs már itt a négy kicsi Csordás. A búcsúünnepségen, mielőtt hazautaztak, Gabi nővér is mondott beszédet. Őrá jutott a feladat, hogy a négy kis ikergyerek egyéniségéről, magatartásáról szóljon. Nehéz feladat volt, mert sírás szorongatta a torkát. De könnyű, mert annyi mindent tudott a gyerekekről. Laciról elmondta, mennyire tudatában van elsőszülöttségének. Gyuriról, hogy kicsit elmaradt ugyan a fejlődésben a többiekhez képest, de talán éppen ezért nagyon ragaszkodó, mintha csak kérné a felnőtteket, hogy őt is szeressék. Jancsika vidám kedélyéről órákig tudott volna beszélni. Pista eszével is úgy dicsekedett, mintha vérszerinti gyerekéről volna szó. Még azt is elárulta, hogy úgy képzeli, Pista orvos lesz, dr. Csordás István.”

Szép a riport befejezése:

Volt egy kérdés, amit mind a két asszonynak feltettem: „Meg tudja-e különböztetni a gyerekeket?” (Tulajdonképpen a három gyereket, mert Laci, a legidősebb, elüt Jancsitól, Gyuritól és Pistától, akik viszont idegen szemnek tökéletesen egyformák.) Az anya ezt felelte: „Hogyne. Jancsinak az egyik szeme parányit keskenyebb. Pistának olyan szép, komoly a tekintete. Gyuri pedig, Gyuri valahogy egy kicsit más.”… Gabi nővér szinte szóról szóra ugyanezt mondta.

Jancsinál kezdünk. Az „egyik szeme parányit keskenyebb a másiknál” ma már nem stimmel, a „vidám kedély” annál inkább.

Egy perc alatt terülj terülj asztalkám terem, kotyogós feketével, házipogival és klasszik pirosaranyos, szeletelt főtt tojásos, csemege ubis szendviccsel, újabb egy perc múlva tévén mutatja János a családi fotóalbumot a nagyszüleitől az unokákig.

Itt is szóba kerül Gabi néni, aki néhány hónapig eljárt Csordásékhoz, „utógondozásilag”, de aztán már csak négy képeslap érkezett tőle, mégpedig a gyerekek negyedik születésnapjára. Hat és fél évtized múltán is János fényképes dobozának tetején laknak az anzixok, bennük személyre szabott szerelmes szövegek. (Melyek mögött még egy dráma sejlik fel, Garai Gabriella drámája, amit már sose fogunk megfejteni, mert, mint János mondja, Gabi néni már nem él.)

Tehát az írás az egyes lapokon:

„Drága kis Jancsikám! Mindig vidám táncos kedvvel legyen a kis életed tele. Vidámságod másnak is add! Öleld ma meg anyukádat. Hadd felejtse el a gondját. Te derítsd fel az orcáját. Ha néha elszomorodik, szívét te mindig felvidítsd! Táncolj, nevess, de jó is légy! Nehogy apád haragudjék! Ezeregy puszit küld neked nagy szeretettel Gabid.”

„Édes kis Gyurcim! Az ölembe tied lesz mindig az első hely. Ha meggyógyulok, elmegyek hozzátok, bizony el. Nagy mesekönyvet viszek. És nézegetjük benne majd a gyönyörű meseképeket. Addig is légy szófogadó! Mindig nagyon jó kisgyerek. Ezerkét puszit küld a te hű Gabid.”

„Lacikám! Tudod, te az apád édes büszkesége vagy! Ne feledd, ma négyéves lettél! A négy között te a legöregebb vagy! A hármat te mindig a jóra oktasd! Ha elbukik az egyik, te emeld fel azt! Mint akkor, amikor ők is veled együtt járni tanultak. Ezerhárom puszival köszönt őszinte szeretettel Gabid.”

„Pistikém! Édes keresztfiam! Ma négy éves születésnapodon megsúgom neked, hogy orvosnak szántalak. Kezdd el már most! Gyönyörű pálya ez! Hidd el nekem! Sohse kezdhetsz te elég korán hozzá. Baba lába, ha eltörik, tedd helyre nyomban azt, Madárka, kis kacsa, csirke vérző lábain próbáld ki a tudományodat. Milliónyi puszit küld a te hű Gabid.”

Az ikrek életében volt egy rokon, akit személyesen sose láttak: a keresztaput, Rákosi Mátyást, akinek azon kis idő alatt, míg végleg Moszkvába nem száműzte őt a történelem és a szovjet kommunista párt, nem volt módja vizitálni Csordáséknál.

A sajtó viszont sűrűn megfordult az erdészházban. A „hű, de nagyot nőttek ezek a fiúk!” típusú egyflekkesek mellett ínyencség a MAFILM katonai stúdiójának Kvartett című alkotása, ami az ikrek szereplésével a kora-hetvenes évek sorállományú honvédjeinek kínlódásaiból farag mosolygós és mosolyogtató propagandafilmet.

A bevezetésben a búgó hangú narrátor (Bitskey Tibor) tolmácsolásában a tudomány is teret kap: „Ritka madár a négyes iker, a fehér holló se ritkább. Szakvélemények szerint négyes ikerszülés esélye egy az egymillióhoz. Hát még akkor az az esély, hogy csupa katonaköteles és -alkalmas fiú jöjjön a világra!”

Megtudjuk, hogy a néphadseregben a fiúk bal váll-lapjára cédulát ragasztottak az illető keresztnevével, mondván, „ezeket, te jó ég!, nem csak megismerni kell, de megkülönböztetni is”.

 

Az ikrek sztárkatonák voltak, a forgatás kedvéért elvitték őket egy nyári építőtáborba, csupa középiskolás csaj közé. „Miután a lányok megtudták, hogy a Csordás-ikrek vannak itt, akiket már újságból, rádióból, tévéből ismertek, hát, rettenetes nagy hangulattal és kíváncsisággal várták a találkozást az ikrekkel.” Olyan kérdések hangzottak el, hogy: „Ha összeveszett az egyik egy lánnyal, utána járt-e vele a másik? Vagy a harmadik. Vagy a negyedik… És hogy rájött-e a lány. Előfordult-e, hogy nem tudtak választani, és egyik sem járt vele? Vagy mind a négyen, egymás után.” Kacagás.

Leszerelés után munkás lett mind a négy Csordásból. A kedélyes Jancsi erdész szeretett volna lenni, az eszes Pista pedig természetesen orvos, ám úgy alakult, hogy mindketten karosszérialakatosnak tanultak, aztán a Volánnál kaptak állást, Jancsi karbantartóként, Pista sofőrként. Laci hivatásos katonának tanult, de kiugrott a seregből, előbb árukihordó lett, majd kalauz, végül ő is a Volánhoz igazolt jegyellenőrnek. Egyedül Gyuri valósította meg gyerekkori munkaálmát: szobafestőnek vágyott, az is lett, sőt, „létráról ment nyugdíjba”.

Gyurihoz ülünk át, nem kell gyalogolni: Jancsi szomszédja.

A nyolcvanas évek elején Jancsi a fejébe vette, hogy építkezik, és rábeszélte erre a többieket is. Négy, egymás melletti telket akartak, négy egyforma házzal, de csak kétszer két telket kaptak, az egyik párat az Ibolya utca egyik végén, a másik párat az Ibolya utca túlfelin.

Kalákában szerezték be az anyagot, kalákában húzták fel a falakat, a tetőt, kalákában véstek, csöveztek, vakoltak, csempéztek, csak már nem négyen, hanem nyolcan, a négy nejjel kiegészülve. A Csordás-projektnek híre szaladt a városban, az önkormányzati képviselő fontolgatta, hogy Csordás utcára keresztelteti át az Ibolya utcát, de valahol elakadt az idea. A lényeg, hogy lett négy teljesen egyforma alaprajzú ház.

Jancsi és Gyuri ma is itt, egymás mellett él, még az asszonyaik is hasonlóan eszesek, mozgékonyak.

Laci és Pista viszont már nem lakik az utcában.

Állami bankhitelből építkeztek mindannyian, törlesztettek is derekasan, tervezetten egy évtizeden át, ám abba kis híján belerokkantak, amikor a rendszerváltás gyilkos inflációt, még gyilkosabb kamatot és elszabaduló havi részletet öntött a nyakukba. A Somogyi Hírlap 1991-ben látogatta meg őket a szokásos „mi van a négyes ikrekkel?” tematika jegyében, és a cikkben oly keservesen panaszkodott Pista felesége, mintha sejtette volna a jövőt: „Havonta húszezer forintot fizetünk az OTP-nek, a férjem sokat túlórázik, hogy a törlesztést fizetni tudjuk, gyakran hajnali háromkor kel és éjfélre jön haza.” Ura a következőt tette hozzá mindehhez: „Se szórakozás, se színház, se mozi. Manapság egy sört meginni valahol már luxus… De megnyugtató érzés, hogy bármi történjék is, mi négyen mindig számíthatunk egymásra.”

Számíthattak is: mind kinyögték, letudták valahogy a hitelt, nevelték a gyerekeiket.

A következő nehéz, tragikus év 2004: Pista, akit orvosnak szánt Gabi néni, rákbeteg lett, meghalt. Ami már csak az azonos gének miatt is bepánikoltatta az ikreket, különösen a Pistával egypetéjű Jancsit és Gyurit. De náluk szerencsére nem jött a tumor. „Szerintem sugárzás okozta Pista vesztét – mondja Jancsi –, mert közvetlenül a csernobili atomkatasztrófa után többször is vitt buszt Ukrajnán keresztül Moszkvába, szakszervezeti kirándulásra.”

Pista családja nem maradt az Ibolya utcában, aztán Laci is eladta a saját házukat, elköltözött egy másik városrészbe.

Oda autózunk át hozzá Jancsival és Gyurival.

Laci az erkélyről beszélget velünk, mert bár szerencsésen átvészelte a Covidot, egyelőre karantén sújtja. A fő téma a minapi, a Csordás-ikreknél minden decemberben aktuális disznóvágás, amiből kimaradt Laci; úgy kell elmesélni neki a bökéstől a füstölésig az összes fázist, mintha nem töltötte volna végig tesóival sok tucatszor a kolbászalgoritmust.

Mindig, mindent együtt. Az Osvát-féle riportból tudjuk, hogy a gyerekotthonban úgy nevezték őket s ők is saját magukat, hogy „a Csorda-banda”, egyetlen percre sem veszítették egymást szem elől. Az erdészházba költözve is maradt a kvartett, „állandóan susmorogtak”, iskolásként reggelente összekapaszkodva gyalogoltak be a faluba, és összekapaszkodva tértek haza. Ma sem eresztik egymást: együtt születésnapolnak, névnapolnak, karácsonyoznak, húsvétoznak, toroznak, a családi bulikon is félrevonulnak.

A szülinap az év legfontosabb ünnepe, szigorú rendben vándorol a házigazdaság joga: idén Janié volt, jövőre, a kerek évfordulón Lacié lesz. Mióta nincs Pista, a fényképét állítják az asztalra.

Két éve egy kiállítás kedvéért vállalták a közös fotót, erről Keleti Éva ezt mesélte nekünk :

Végig jelen időben, mint élő emberről beszéltek az akkor már másfél évtizede halott fivérükről. Az asztalt úgy ülték körül, hogy köztük egy szék üresen maradt. Egy játszótéren fotóztam őket, ott is úgy álltak be, hogy Pista helye kimaradt. És nem megszervezetten, nem megbeszélve, hanem automatikusan. Utóbb hívtam őket a kiállításra, telefonáltam, hogy küldetek kocsit, foglalok szállodai szobát, de visszautasították, hogy „mi csak négyen együtt járunk el, de már csak hárman vagyunk”.

Tizenhét éve, hogy meghalt István, de a három iker még most sincs túl a tragédián.

Jancsiból és Laciból is kibukik, hogy „nagyon hiányzik a testvérünk”.

Azt meg Gyuri mondja: „Nélküle nem azok vagyunk, akik voltunk. Csak négyen voltunk kerek egész.”