Sport

Kamu adatokat adott meg Norvégia a nemzetközi kéziszövetségnek tiltakozásul

Franck FIFE / AFP
Franck FIFE / AFP

Nézeteltérés van Norvégia és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) között. Utóbbi szervezet ugyanis csak úgy engedte regisztrálni a játékosokat a spanyolországi világbajnokságra, ha résztvevő nemzetek szervezetei a játékosok súlyát is megadták.

A norvégok erre fals adatokat adtak meg.

Kapcsolódó

Azzal indokolták meg a döntésüket, hogy szerintük ez teljesen szükségtelen információ, amit ráadásul a televíziós közvetítésekben is feltüntetnek. A norvégok klasszisa, Nora Mörk azt mondta az ügyről beszámoló vg.no-nak, hogy neki teljesen mindegy, hogy 50 vagy 100 kilogramm, de el tudja képzelni, hogy van, akit zavar, ha meg kell adnia a testsúlyát, így támogatja a szövetséget.

Teljesen felesleges

mondta a norvégok csapatkapitánya, a Győrben játszó Stine Oftedal, aki szerint rossz hatással lehet a fiatalabb nézőkre, ha azt látják a közvetítések során, hogy a profi sportolóknak mekkora a testsúlya.

A vg.no cikke szerint a norvégok tiltakozása célba ért, mert azt az ígéretet kapták, hogy a közvetítésekben ezentúl már nem tüntetik fel, ki hány kilogramm.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik