Sport

Golovin Vlagyimir: Így nem lehet kézilabdázni

Spainhandball2021.com
Spainhandball2021.com

A magyar női kézilabda-válogatott 30-19-re kikapott Dániától a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, szerdán Granollersben, így már csak matematikai esélye van a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe jutásra.

Kapcsolódó
Jó kezdés után szétesett és nagyon kikapott a magyar női kéziválogatott
A végén már az volt a kérdés, megússzuk-e a kétszámjegyű vereséget. Nem sikerült.

A mérkőzést követően Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt is nehezen lehetett szóra bírni.

„Tanulságos és nagyon váratlan vereség volt. Nem is eredmény miatt, hanem ahogy teljesítettünk a pályán.

Így nem lehet kézilabdázni

– mondta a szakember az M4 Sport kamerái előtt.

„Védekezésben csak álltunk és néztük, mi történik, ezt egy komoly, rutinos csapat kihasználja. És igazából küzdelem sem volt.”

Ez a gladiátorok sportja, ezt küzdelem, hit és akarat nélkül nagyon nehéz csinálni. Ha egyik is hiányzik, akkor nem győzelemről, hanem vereségről beszélünk.

Lesz dolgunk a hátralévő két mérkőzésen, mert ugyan a célunk már elúszott, de ha már itt vagyunk, akkor tanuljunk” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik