Sport

Teljes összeomlás, szétesés – így élték meg a magyar kézisek a dánok elleni vereséget

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

A kapus Szikora Melinda szerint a magyar női kézilabda-válogatott védekezése teljesen összeomlott a Dániával szemben 30-19-re elveszített szerdai középdöntő-mérkőzésen a spanyolországi világbajnokságon.

Védekezésben 7-4 után teljes összeomlás történt, a támadásunk pedig amúgy sem állt össze, szenvedős volt. Szerencsés, talált góljaink voltak

– nyilatkozta Szikora. Hangsúlyozta, a kapusoknak is többet kellett volna védeniük a meccsen, bár az átlövéseket jó százalékban hatástalanították.

Kapcsolódó
„A dán kézilabdakapuban nincs alfa nőstény”
Korea ellen Toft, a magyarok ellen Reinhardt nyújtott kimagasló teljesítményt.

„Megbeszéltük, hogy próbáljuk zárt védekezéssel átlövésekre kényszeríteni a dánokat. Végig azt kiabáltuk hátulról, hogy a beállós ne kapja meg a labdát és ne legyenek betörések a belső pozíciókból. Ezt sajnos nem sikerült megvalósítani, csak a beállós és a betörések voltak jelen a játékukban” – magyarázta a német Bietigheim kapusa, aki 18 lövésből hármat védett.

A középdöntő első fordulójában elszenvedett 11 gólos vereség azt jelenti, hogy a magyaroknak már csak matematikai esélyük van a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe jutásra. Pénteken 18 órától Kongó, vasárnap 18 órától pedig a Koreai Köztársaság lesz az ellenfelük, és ha mindkét meccsüket megnyerik, a németek viszont kikapnak Dél-Koreától és Dániától is, akkor a Németország, Dél-Korea és Magyarország közötti hármas holtverseny akár utóbbi csapatnak is kedvezhet. A negyeddöntőbe az első két helyezett kerül.

Szöllősi-Zácsik Szandra felidézte, hogy nagyon jól kezdték a mérkőzést, de a 14. percben, 7-4-nél megakadt a gépezet.

Ott olyan törés következett be, hogy utána nem tudtunk gólt lőni, a védekezésünk pedig szétesett, de fogalmam sincs, hogy miért.

A Ferencváros átlövője felidézte, hogy a németek elleni meccsen a szünetben ötgólos hátrányban sem adták fel a küzdelmet, vissza akartak kapaszkodni, ami sikerült is, ezúttal viszont nem érezte a csapatban ezt a potenciált.

„Akkor óriási erő volt mindenkiben, most pedig mintha elfogadtuk volna, ami történt. Matematikailag még van esélyünk, de nem hiszem, hogy a németek vagy a dánok ezt csak úgy oda fogják adni nekünk” – vélekedett Szöllősi-Zácsik, aki hat kísérletből két gólig jutott szerdán.

Kapcsolódó
Golovin Vlagyimir: Így nem lehet kézilabdázni
A magyar kézikapitány szerint tanulságos vereséget szenvedett csapata a dánoktól.

Hozzáfűzte, a jelenlegi magyar keret nagyon fiatal játékosokból áll, akik előtt még ott van a jövő, ezért tanulniuk kell a hibáikból, és egy ilyen mérkőzésen nem lehet belenyugodni, hogy elment három-négy góllal az ellenfél, hanem tovább kell küzdeni, ahogyan a németek ellen tették.

A magyarok Szlovákiát múlt csütörtökön 35-29-re, Csehországot szombaton 32-29-re legyőzték, Németországtól hétfőn 25-24-re kikaptak Llíriában, így az E csoport második helyén végeztek, és két pontot vittek magukkal a középdöntőbe.

Tóth Eszter szerint a találkozó negyedénél a dán csapat felvette a ritmust és végig irányítani tudott. A magyar játékosok a szünetben megbeszélték, hogy a második félidő első tíz perce nagyon fontos, de ezúttal nem sikerült visszakapaszkodniuk, mert ellenfelük növelte az előnyét,

a végére pedig teljesen szétestünk.

„Talán két könnyebb ellenfél következik, nagyon rossz, amikor már csak matematikailag van esély és számolgatnunk kell, de ettől függetlenül ki fogjuk tenni a szívünket-lelkünket a pályára” – szögezte le a Mosonmagyaróvár irányítója, aki négy lövésből kétszer talált be a dánok hálójába.

A balátlövő Kácsor Gréta megjegyezte, tudták, hogy a dánok erősek és magasak, ezért védekezésben sokkal több megállító szabálytalanság kellett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik