A munkaügyi minisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint az intézkedés – amit a jelenlegi gazdasági helyzettel indokolt a tárca – elsősorban az ukrajnai, moldovai, vietnámi és mongóliai szakképzetlen dolgozókat érinti. Mindamellett a szóvivő leszögezte, mindig figyelembe kell venni a konkrét személy körülményeit.
Január végén hivatalosan 222.719 külföldi dolgozott Csehországban: a legtöbben Szlovákiából érkeztek, majd szám szerint az ukránok következtek.
Csehországban 9,9 százalék volt a munkanélküliség februárban, 583 ezren voltak állás nélkül. Elemzők szerint márciusban 10 százalék fölé mehet a ráta.
