Egyre több félreérthetetlen jel mutat arra, hogy az emberi tevékenység káros hatásai – a klímaváltozástól a környezetszennyezésen át a természetpusztításig – a Föld vizes élőhelyeit sújtják leginkább. Azokat a közösségeket, amelyek egészsége ivóvízkészleteink megmaradásának a kulcsa, és amelyek a legtöbb rekreációs lehetőséget nyújtják az ember számára. Utóbbi körből a horgászatot mindenképp a legnépszerűbbek közé kell sorolnunk: világszerte az emberek mintegy 10 százaléka gyakorolja kisebb-nagyobb gyakorisággal a bolygó édesvizein és tengerein egyaránt.
Mit tudhatnak a horgászok?
Hazánkban is lendületesen nő az arány, a 2019-es félmillióhoz képest idén ma már több mint 800 ezer fő a regisztrált horgászok száma. Hatalmas tömeg, amely aktívan, meghatározott módon használja vizeink ökoszisztéma szolgáltatásait, és nem is Magyarországon lennénk, ha a horgászat és művelőinek megítélése nem a végletekben csúcsosodna ki.
Való igaz, hogy ez a jelenleg 800 ezer ember hatással, mégpedig komoly hatással van a vizes élőhelyekre, amelyről azonban az országban tudományos igényű felmérést nem ismerünk. Azt sem tudja egyelőre senki, milyen értékes, a természet megóvása érdekében is felhasználható tudás lehet a horgászok birtokában.
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársai ezen ismeretek megszerzése, közös alkalmazása érdekében indítottak projektet, ennek első, tematikus interjúköréről a Journal of Ethnobiology and Ethnomedicine című szaklapban jelent meg tanulmány. Dr. Löki Viktorral, az ÖK tudományos munkatársával, és Dr. Lukács Balázs Andrással, az ÖK tudományos munkatársával beszélgettünk.
Matula bácsi-effektus
A magyarországi vizek, főleg állóvizeink állapota az utóbbi időben annyira rosszra fordult, hogy a kutatók számára aranyat ér minden információ, mindenfajta tudás velük kapcsolatban. Az édesvízi és tengeri halászok helyi ökológiai tudását ma már elég alaposan és sokfelé vizsgálják, ám a rekreációs horgászok, mint társadalmi csoport sokáig kimaradtak a kutatásból. Csak az utóbbi évtizedben kérdezik őket világszerte, akkor is jobbára halakról.
Ezért fordult Löki Viktor figyelme a csoport felé, amelynek tudása nyilván nem összemérhető a természeti népek vagy az ősi halászmesterséget űzők ismereteivel, mégis hasznos lehet, hiszen értékes, ökológiai szempontból releváns információkkal szolgálhat Hogy mennyire, ahhoz első körben strukturált interjúk során a szakemberek 24, vízi élőhelyhez köthető növényt mutattak horgászoknak, hogy nevezzék meg őket.
Direkt növényeket, mert ezeket ugyan horgásztevékenységeik során rendszeresen láthatják, de mivel nem tartoznak az érdeklődésük középpontjába, felismerésük egyben a természet önkéntelen megfigyelését is jól indikálja. Két fontos megállapítás született:
Úgy tűnik, a horgászok a gyakori, száliens (feltűnő), és horgásztevékenységeikhez legjobban kapcsolódó fajokról magabiztosan tudnak beszélni, mely során körül tudják írni az adott faj élőhelyigényét, konkrét lelőhelyekkel tudnak szolgálni. Sőt, néhány faj esetében a faj védett státuszáról, vagy ha az adott horgász akár évtizedek óta ugyanazon a helyen horgászik, akár hosszú távú állománydinamikájáról is tudnak adatot szolgáltatni.
Másrészt a kutatók előfeltételezésével ellentétben a horgászok tudása nem minden mintaterületen volt konzisztens, és részletes elemzésük szerint szorosan összefüggött az aktív horgászévek számával: minél régebb óta horgászik valaki adott területen, annál több növényt ismert fel. Ráadásul sokat helyi vagy akár népi nevén, ami bizonyítja, miszerint tudásuk a „terepről”, és nem iskolából, oktatási anyagokból származik. Ezt a feltételezést tovább erősítette az a részeredmény is, miszerint a horgászok növényismerete a foglalkozásuktól (kékgalléros, fehérgalléros, nyugdíjas) szintén független volt.
Úgy tűnik, hogy a XXI. században, és a horgászok esetében is működik a »Matula bácsi-effektus«, és a modern kor horgászai a halászokhoz hasonlóan képesek lennének értékes, ökológiailag releváns adatokat szolgáltatni nagyon sok témában
– mondja a 24.hu-nak Löki Viktor. Hozzáteszi: óriási kihagyott magas labda, hogy az országban eddig nem futott interjúsorozat, illetve nem fut még tematikus citizen science projekt a részvételükkel. A kutatók a következő években pótolni akarják e „hiányosságot”.
Adatok és terhelés
Miért fontos mindez? Sok esetben a horgászok szolgáltathatják az első adatokat inváziós fajok megjelenéséről, és nem mellesleg akár ritkításuk érdekében is sokat tehetnek. Megfigyeléseik pontosíthatják az egyes vízhez kötődő állatok vélt vagy valós károkozásáról meglévő ismereteket, részt vehetnek egyes élőlények aktív állományfelmérésében, tapasztalataik pedig hozzájárulhatnak a vizek rövid, vagy akár hosszú távú állapotváltozásának felméréséhez is.
Szintén nagyon lényeges az érme másik oldala, vagyis ahogy cikkünk elején már felvetettük, a horgászat hatása a vizekre. Ez pedig szemléletformáláson keresztül működik, de egyelőre még ahhoz sincs elegendő ismeretünk, hogy a fenntartható horgászat kereteit fel lehessen állítani. Ha pedig a horgászokkal elkezdett párbeszéd után ennek alapjait le akarjuk fektetni, a horgászok, mint érdekelt felek bevonása elengedhetetlen lesz. Ezeknek a bizonyos párbeszédeknek így egyrészt sokasodnia, másrészt mélyülnie is kell a közeljövőben.
Növények, ólom, damil, etetés
E területen mindenképp jelentős károk származnak a partmenti növényzet, főleg a nád „átalakításából”, a parti sáv helyenként jelentős taposásából, növényeinek gyérítéséből. A horog és a szerelék nagyon gyakran felszántja a medret, kitépi a növényeket, helyrehozhatatlan sérüléseket okoz. Rengeteg ólom kerül a vízbe, illetve a horgászzsinórok formájában műanyag, ami egyébként fizikai sérülést is okozhat az állatoknak.
Hazánkban a pontyhorgászat a legnépszerűbb, de kevesen tudják, hogy e faj túlzott jelenléte ökológiailag mennyire káros lehet: a ponty feltúrja az iszapot, a növények elpusztulnak, csak az alga marad
– jegyzi meg Lukács Balázs András.
A legkomolyabb kihívást azonban főleg zárt víztestekben az etetés jelenti. A kontrollálatlan mennyiségben a vízbe jutó etetőanyag nagyon komoly szervesanyag-terhelést jelent, a víztest a végére hipertróffá válik, elburjánzanak az algák, rengeteg egyéb, főleg a vízminőségre érzékeny élőlény pedig kiszorul belőle. A szakember a Tisza-menti holtágakat hozza példának, amelyekben 20 éve még jelentős volt a növényi biodiverzitás, mára viszont ahol horgásznak, legtöbbjük olyan, mint egy zöld színű, homogén krémleves.
A baj az, hogy nincsenek kutatások az etetés hatásairól, csak a következményeket látjuk. A védett területeken kívül semmi nem szabályozza a vízbe juttatható szervesanyag mennyiségét, ennek pedig a jövőben feltétlen változnia kell – teszi hozzá a szakember.
